Felfüggeszthetik a Fertő tavi beruházást

környezetpusztítás
2022 június 23., 15:54
comments 7

Nagy Márton, az újdonsült gazdaságfejlesztésért felelős miniszter május 26-án csatlakozott Gulyás Gergely kancelláriaminiszterhez annak szokásos Kormányinfóján, hogy bejelentse az utóbbi évek legkomolyabb megszorítását. Ennek egyik eleme az, hogy „átütemezik az állami beruházásokat”, magyarul többet leállítanak majd egy időre ezek közül.

„Ahol megkezdődött az építkezés, ott nem hagyják félbe, torzókat nem akarnak hagyni. Még el nem kezdődött építőipari beruházásokról van szó, ezeket 2023-ról 2024-re halasztják, a listát a tervek szerint nemsokára közzéteszik majd” - írtuk akkor. Az erről határozó kormányrendeletre egészen június 5-ig, egy szombati napig kellett várni. Az mindössze három bekezdés volt, abból is egy érintette az állami beruházások átütemezését. Ez így szól:

„[A]z állami beruházásokat felülvizsgálat céljából – ide nem értve a kivitelezés alatt levőket – felfüggeszti, amelynek költségvetési hatásaként 2022-ben és 2023-ban összesen 1 150 000 000 000 forint megtakarítás elérendő, illetve érvényesítendő.”

A Kormányinfón ígért lista azóta sem állt össze, így nem tudni, pontosan mely beruházásokat érinti a halasztás.

A Fertő tavi projekt megvalósításáért felelős körökben most azt beszélik, hogy a nagy vitát kiváltó építkezés egyike lehet ezeknek a kormányzati projekteknek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.