Hat számjegyű kártérítést kaphatnak a „Havanna-szindróma” egyes áldozatai

június 23., csütörtök 18:45
1

Joe Biden kormánya a kongresszusi segédek és ügyben jártas egyik volt tisztviselő szerint azt tervezi, hogy néhány diplomatának és hírszerző tisztnek fejenként 100-200 ezer dollárt (38-76 millió forintot) fizet, hogy kompenzálja a „Havanna-szindrómaként” ismert titokzatos egészségügyi problémákat.

A kifizetési terv a Kongresszus többéves erőfeszítésének a betetőzése, ami tavaly ősszel törvényt fogadott el, ami előírja, hogy a külügyminisztérium és a CIA kártalanítsa azokat a jelenlegi és volt tisztviselőket, akik a kormány által anomális egészségügyi incidenseknek vagy AHI-knak nevezett betegségben szenvednek.

A hat évnyi vizsgálat ellenére az USA még mindig nem tudja, mi okozza a tüneteket (többek között fejfájást, látásproblémákat, szédülést és agyködöt). Az egészségügyi problémákat először Kuba fővárosában szolgáló amerikai diplomaták és hírszerző tisztek körében jelentették, de azóta az Antarktisz kivételével minden kontinensen előfordult.

Az Egyesült Államok havannai nagykövetsége. 2016-ban először itt jelentkeztek diplomatáknál olyan rejtélyes tünetek, amiket eleinte kollektív pszichózis hatásának tudtak be, de azóta felmerült, hogy valamilyen, agykárosodást okozó, talán energiafegyverrel elkövetett támadás okozhatta. Fotó: Yamil Lage / AFP

A hat számjegyű kifizetéseket azok kapják, akik a legjelentősebb kudarcot, például állásvesztést vagy a karrierükben való visszaesést szenvedtek el – mondták a terv ismerői, akik másokhoz hasonlóan névtelenül nyilatkoztak, mert még nem hagyták jóvá, hogy a tervet bejelentsék.

Amerikai tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy a kompenzáció köre még nem végleges, és változhat, mivel a külügyminisztérium szabályozása egy felülvizsgálati folyamat utolsó szakaszán megy keresztül, amit az Igazgatási és Költségvetési Hivatal koordinál.

A CIA az év elején megállapította, hogy valószínűleg nem egy idegen ország áll egy „világméretű kampány mögött, ami fegyverrel vagy mechanizmussal árt az Egyesült Államok személyzetének”. Ez az értékelés kétségeket ébreszt az évek óta tartó találgatásokkal kapcsolatban, miszerint az egészségügyi problémák egy rejtélyes, orosz vagy kínai ügynökök által irányított energiafegyver következményei. De bizonyos esetekben mégis az energianyaláb tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak a Havanna-szindrómára, mert bár az ezer feljegyzett eset nagyja környezeti és más természetes okokra vezethető vissza, néhány tucatnyit azok sem magyaráznának meg. (WaPo)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt