Putyin a luxusnyaralójához ellopott magának egy vízesést is

június 23., csütörtök 13:51
8

Az OCCRP és a Meduza orosz nyelvű lap birtokába került két építőipari cég több ezer emailje, ami alapján Vlagyimir Putyin újabb luxusingatlanára derült fény, ami elképesztő fényűzést mutat.

Az orosz diktátor a több épületből álló „horgászházához” lopott magának egy saját vízesést is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a 2013-as szibériai nyaralásán. Fotó: Alekszej Druzsinyin/AFP

A Guardian cikke szerint vannak bidék, amik darabonként 10 800 dollárba (kb. 4 millió forintba) és zuhanyrózsák, amik 4600 dollárba (1,75 millió forintba) kerülnek. Aztán ott van a 110 ezer dolláros (kb. 42 millió forintos) Fior di Bosco márványból álló padló és a fedett medence, amibe egy dekoratív vízesés folyik az első emeletről.

A Dozsgy független orosz tévécsatorna hat éve arról számolt be, hogy az észak-oroszországi Karélia régió erdőinek mélyén az építészek által alázatosan „halászkunyhónak” nevezett nyaralóról a helyiek széles körben „Putyin dácsájaként” beszéltek.

Míg az orosz elnök a brit kormány elemzése szerint csak néhány vagyontárgyat vett hivatalosan a nevére – köztük egy kis szentpétervári lakást, két, 1950-es évekbeli szovjet autót, egy utánfutót és egy kis garázst –, meg a kb. évi 130 ezer dolláros (kb. 50 millió forint) elnöki fizetést, addig a Dozsgy arról számolt be, hogy Putyin ebben a luxusingatlanban szokott lazítani.

A ház egy részét füves tető borítja, hogy az égből leselkedőket megtévessze, de helikopterleszálló is van rajta. Az alaprajzok, a tervrajzok és a belsőépítészeti tervek szerint az egyik, hat hálószobás ház építése tavaly indult, és az egész féldrágakövekkel van befűzve: például lapis lazulival, egy mélykék drágakővel, aminek egyesek gyógyító erőt tulajdonítanak, illetve a labradorit nevű világító kristállyal, amiről egyesek azt tartják, hogy enyhíti a szorongást és a stresszt.

A kiszivárgott e-mailekben található dokumentumok szerint egy csúcskategóriás orosz lakberendező ügynökség, a FullHouseDesign vezette a projektet, bár a cég tulajdonosa azt állította az OCCRP-nek, hogy nem emlékszik semmiféle érintettségre.

Putyin és a bizalmasa, Igor Szecsin Rosznyeft-vezér a Lagoda-tónál 2021. július 31-én. Fotó: ALEKSEY NIKOLSKYI/Sputnik via AFP


A környező területeken található egy második új épület is, amit az orosz földhivatal 2018-ban „pajtaként” írt le, de a kiszivárogtatások szerint egy modern, 2 szintes épületről van szó, amely hatalmas szórakozóhelynek tűnik, egy nyitott terű, több mint 200 m2-es étkezővel. Üveg válaszfal választja el a nagy étkezőt a jól felszerelt, modern, profi konyhától. Tartozik hozzá egy privát sörfőzde is egy 345 ezer eurós (kb. 140 millió forintos) osztrák sörfőző berendezéssel is, ami napi 47 liter sört tud készíteni, a második emeleten pedig a Ladoga-tóra néző teázó van.

Tavaly elkezdődött egy különálló, 2 szintes épület építése is, ami további konyhai eszközöket, valamint hal-, hús- és zöldségtárolót is tartalmaz. Négy szerény hálószoba van benne összecsukható ágyakkal a személyzetnek. A közelben szarvasmarhafarm is van, ahol egy helyi forrás szerint wagyut állítanak elő japán marhákból.

A „pajtában” két kis medence van, de egy ösvény is levezet a Ladoga-tó természetes vízeséshez is, ahol egy hangulatos pavilon nyújt menedéket a napfénytől.

A Ladoga-tó 2018. szeptember 24-én. Fotó: Ilja Tyimin/Sputnik via AFP

A vízesés korábban népszerű turisztikai látványosság volt, de ma már szigorúan el van zárva a nyilvánosság elől. Az általános építési munkákat egy dokumentum szerint 187 millió rubelre (1,3 milliárd forintra) becsülik.

Putyin tagadja, hogy ő lenne a komplexum valódi haszonélvezője. A kerítést őrző biztonsági őrökről közismert, hogy a tóból kifogott pisztrángot adnak el a helyieknek, amikor a főnökök távol vannak, de nem kommentálták, amikor megkérdezték, kinek dolgoznak. (A helyiek csak akkor szolgálnak őrként, ha a telek üres, amikor rangos vendégek érkeznek, a szövetségi védelmi szolgálat váltja le az őröket.)

Papíron semmi sem utal arra, hogy az ingatlant közvetlenül Putyinhoz lehetne kötni. Maga a Fisherman's Hut egy Prime nevű céghez van bejegyezve, ami a Support of Entrepreneurial Initiatives, egy non-profit szervezet tulajdona, azt pedig Jurij Kovalcsuk és a fia, Borisz alapították. A nyugati szankciók alatt álló idősebb Kovalcsuk Putyin közeli szövetségese és a Rosszija Bank fő részvényese, amit a Kreml-megbízatásai miatt „Putyin bankjának” becéznek. A bank amerikai, EU-s és brit szankciók alatt áll.

Borisz Kovalcsuk 2021. december 14-én. Fotó: Alekszandr Asztafjev/Sputnik via AFP

A környező területek továbbá Kovalcsukhoz kötődő cégek és egy másik üzletember tulajdonában vannak, ő 2016 óta az USA szankciói alatt áll. Úgy tűnik, hogy a Kovalcsuk és Dedov tulajdonában lévő cégek képviselői közös emaildomainnevet használnak (LLCInvest.ru), amit a Rosszija Bankkal szoros kapcsolatban álló webszolgáltató üzemeltet. A komplexum tényleges építését egy non-profit szervezet, a Revival of Marine Traditions munkatársai irányították, ahol legalább egy kapcsolt személy is használja ezt a domainnevet.

A Guardian, az OCCRP és a Meduza a héten nyilvánosságra hozta, hogy az LLCInvest emailcímét sok egyéb luxusingatlanhoz, jachthoz és szőlőültetvényhez kapcsolták, ezeket állítólag Putyin használatára szerezték. A társult cégek és nonprofit szervezetek tulajdonosai vagy alapítói közül senki sem válaszolt a hozzászólásra. Nem világos a közös emailszolgáltatás célja, illetve a személyzeti és logisztikai kérdésekben való látszólagos együttműködés motivációja sem. A Kreml szóvivője azt mondta: „Az Orosz Föderáció elnöke semmilyen kapcsolatban nem áll az Önök által megnevezett objektumokkal és szervezetekkel.”

Putyint két évtizede vádolják azzal, hogy strómanokon keresztül titokban hatalmas vagyont, luxusingatlanokat és -ingóságokat halmozott fel, amit a hozzá legközelebb állók vagyonáról szóló kiszivárogtatások, például a Pandora-papírok nyilvánosságra hozatala is megerősít. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt