Az Elf Barhoz hasonló e-cigit készülnek teljesen kivonni Amerikában

június 24., péntek 4:44

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) források szerint arra készül, hogy arra kötelezze a Juul Labs cigarettagyártó céget, vonja ki az e-cigarettáját az amerikai piacról.

A Juul két évvel ezelőtt kért engedélyt arra, hogy a dohány- és mentolízű termékeik a piacon maradhassanak, de úgy tűnik, a hatóság jövő héten bejelenti, hogy ennek az ellenkezőjéről döntött.

AZ FDA látókörébe akkor került a cég, amikor 4 évvel ezelőtt sokan kezdték el hibáztatni őket, amiért a gyümölcsös íz és a divatos marketing elég jól célozta meg a fiatal korosztályt, ezzel rászoktatva őket a dohányzásra. Ez kísértetiesen hasonlít a Magyarországon illegális, de rendkívül népszerű Elf Bar történetére, ami szintén a színes, szövegkiemelőhöz hasonló kinézetével és gyümölcsös ízével hódította meg a fiatalokat.

A Juul az említett 4 éves incidens óta is igyekszik visszaszerezni a szabályozók és a közvélemény bizalmát, többek között azzal, hogy visszavettek a marketingből, 2019-ben pedig leállították az édes és gyümölcsös ízek értékesítését. Népszerűségének visszaesését jól mutatja, hogy a Juul Labs 2018-ban még piacvezető volt az e-cigik terén, azóta viszont egyes felmérések szerint a második helyre csúszott vissza. (Wall Street Journal)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt