Elfogadta a Szenátus az amerikai fegyvertartás szigorítását

június 24., péntek 4:57
7

Napokon belül Joe Biden elé kerülhet a fegyvertartás szigorításáról szóló törvény, amit 65-33 arányban támogattak az amerikai Szenátusban. A demokrata tagokhoz csatlakozott 15 republikánus, így alakulhatott ki a többség. Mielőtt az elnök aláírná a módosítást, a Képviselőháznak is szavaznia kell róla, írja a BBC.

„Támadás a jövőnk ellen” - a fegyverviselés szigorítását követelő tüntető Los Angelesben, júniusban Fotó: RINGO CHIU/AFP

Bár a javaslat visszafogottabb annál, mint Biden és a demokraták szeretnék, így is jelentős változást jelent az eddigiekhez képest. Szigorúbban ellenőriznék például a 21 évnél fiatalabb vásárlókat, és 15 milliárd dollárt szánnak mentálisegészség-programokra, illetve az iskolai biztonsági rendszerek fejlesztésére.

Nem vehetnének fegyvert azok, akiket korábban családon belüli erőszak miatt ítéltek el, az államok pedig szabályozhatnák, hogy a veszélyesnek tartott emberek szintén ne juthassanak fegyverhez.

A fegyvertörvény politikai szempontból is jelentős, mivel az elmúlt évtizedekben egyszer sem fordult elő, hogy egy javaslatot ilyen mértékben támogassanak demokraták és republikánusok is.

Májusban egy 18 éves férfi tíz fekete vásárlót lőtt agyon egy buffalói szupermarketban rasszista indíttatásból, majd egy szintén tizenéves elkövető mészárolt le 19 kisiskolást és két tanárt texasi általános iskolában.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt