Egyre betegebbek a magyar erdők, kevesebb a haszonállat, de már látszik, hogy akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk

ÉLET
2022 június 26., 15:02
comments 4

Megjelent a KSH Magyarország Számokban, 2021 című kiadványa, rengeteg adattal, grafikonnal a gazdaságról, a társadalomról, a környezetről és a digitalizációról. Kiemeltünk ezekből 8-at. (Indult egy saját sorozatunk is, a Mi az ábra?, az első a forint gyengülését hasonította össze a környező országok valutáinak teljesítményével.)

Nincsenek jó állapotban az erdőink. 2010-ben még az erdők fele volt egészséges, 10 évvel később már csak alig több mint negyede. Ennek oka többek között a mesterségesen magasan tartott vadlétszám.

photo_camera Fotó: KSH: Magyarország számokban, 2021

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egy júniusi 11-ei tüntetésen már demonstrálta, de a KSH kiadványából is világosan kiderül: kevés a fiatal tanár, különösen az általános iskolákban, egyre feljebb tolódik a korfa.

photo_camera Fotó: KSH: Magyarország számokban, 2021

2021-ben megtört a lakásépítésekre országosan jellemző, 2016 óta tartó növekvő tendencia. A kiugró 2020-asnál 29 százalékkal, de a 2019-esnél is 5,8 százalékkal kevesebb lakás épült. Ennek okai a KSH szerint alapvetően a 2020-ban megváltozott piaci-jogszabályi körülmények és a járványhelyzet. Megjegyzik azt is, hogy az otthonteremtési program hatására – az alapanyagárak miatt jelentősen emelkedő lakásépítési költségek ellenére – az előző évi alacsony bázisnál 33 százalékkal több lakás építését tervezik.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.