A Fővárosi Önkormányzat mentőöv programot hoz létre a független színházaknak

KULTÚRA
2022 július 07., 06:31

A Fővárosi Önkormányzat vezetése mentőöv programot hoz létre az állami támogatás elmaradása miatt az ellehetetlenülés veszélyével szembesülő budapesti független és magánszínházi műhelyeknek – írja közleményében a Főpolgármesteri Hivatal, hozzátébe, hogy „ezzel semmilyen körülmények között sem” kívánják átvállalni a kormányzati finanszírozási felelősséget, „mivel ezek az intézmények a korábbi TAO-támogatási rendszerből biztosított támogatásból működtek, melyet a kormányzati támogatások rendszere váltott fel”.

Karácsony Gergely július 5-én egyeztetett a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott színházak vezetőivel, Bősz Anett, kulturális ügyekben illetékes főpolgármester-helyettes pedig aznap jelentette be, hogy a Fővárosi Önkormányzat 30 millió forintos segélyt nyújt a csőd szélére sodródott Átrium színház részére.

  • Az idei évre a főváros költségvetésében szereplő saját fenntartású színházak finanszírozásának átütemezésével létrejön egy egyszeri visszatérítendő (amennyiben a kormányzati támogatás folyósításra kerül) támogatást biztosító 150 millió forintos alap a független és magánszínházak működési költségeinek támogatására.
  • A budapesti színházvédelmi alapból azok a színházi műhelyek kaphatnak támogatást, amelyek állami támogatásban részesültek korábban, de 2022-ben ezt még nem kapták meg. Amennyiben a támogatás megérkezik az államtól, akkor a fővárosi támogatást ennek mértékében vissza kell téríteni.

A színházvédelmi alap felhasználásának szabályait augusztus közepére dolgozza ki a főváros az érintett intézményekkel való konzultáció után.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.