Diplomás minimálbért és azonnali 20 százalékos fizetésemelést kérnek a közszférában dolgozók

gazdaság
2022 július 07., 04:43
comments 10

Szerdán tartotta a választások utáni első ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), de a kormány, a munkavállalók és az önkormányzatok képviselői nem jutottak érdemi eredményre a Népszava szerint, a kabinet szerint „túl nehéz a helyzet”.

A lap szerint találkozón a szakszervezetek emlékeztették a kormány képviselőit, hogy 12 éve nem nőtt a köztisztviselői illetményalap 38 650 forintos összege, az országban pedig több száz település van, ahol saját forrásból nem tudtak ezen emelni az önkormányzati alkalmazottak bérének megállapításakor.

A közszféra szakszervezetei szerint a több ágazatban beharangozott teljesítményarányos béremelést ígérő életpálya-rendszer megbukott. Ez leginkább a pedagógusokra igaz, de rosszul jártak a kormányhivatali dolgozók is.

Az érdekvédők szerint a közszolgálat több ágazatában lényegében megszűnt a munkatársak garantált előmenetele, sok helyen pedig elfogadott a megállapított alapbérnél kisebb összeg kifizetése is, miközben a parlamenti képviselők fizetése automatikusan emelkedik, ha nő az átlagbér.

Ezek alapján az OKÉT tagjai egyhangúlag támogatták a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elvárását, hogy a közszférában a kezdő bér legyen azonos a minimálbérrel és vezessék be a diplomás minimálbért. Erre választ nem kaptak, csak arra kaptak ígéretet, hogy a javaslatokat a kormány is látni fogja.

photo_camera Boros Péterné, az MKKSZ elnöke Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az MKKSZ kezdeményezésére ezen felül azt kérik a dolgozók képviselői, hogy július 1-től az infláció miatt minden önkormányzati köztisztviselő, szociális, kulturális- és közgyűjteményi területen dolgozó, kormánytisztviselő, pedagógus, egészségügyi dolgozó, védőnő, rendvédelmi és honvédelmi alkalmazott tűzoltó kapjon 20 százalékos keresetnövelést, függetlenül az egyes ágazatok bérköveteléseitől.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.