Az ENSZ-főtitkár szerint a világ egy lépésre van a nukleáris megsemmisüléstől

augusztus 1., hétfő 17:34
5

Az emberiség mindössze „egy tévedésnyi távolságra”, egy rossz lépésre van a nukleáris megsemmisüléstől – figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár, amikor megnyitotta az 1970-ben életbe lépett atomsorompó-szerződés (NNPT) felülvizsgálati konferenciáját New Yorkban.

A világ – különös tekintettel az ukrajnai, a közel-keleti és az koreai-félszigeti válságokra – a „nukleáris veszély korszakába lépett, amihez fogható a hidegháború zenitje óta nem volt” – mondta a világszervezet vezető diplomatája.

Szerinte az augusztus 26-ig tartó konferencia „lehetőséget teremt olyan intézkedések kidolgozására, amik segíthetnek elkerülni a biztos katasztrófát, az emberiséget új útra terelve egy atomfegyverektől mentes világ felé”.

„Fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség elfelejti a hirosimai és nagaszaki tragédiákat”, világszerte 13 ezer atomfegyver van a nemzeti arzenálokban, és az államok a hamis biztonság reményében 100 milliárd dollárokat költenek „az ítéletnapi fegyverekre” – mondta Guterres, aki szerint a nukleáris technológiák békés, például orvosi célú felhasználását viszont támogatni kell. „Ha békés célokra használják, ez a technológia nagy előnyére vállhat az emberiségnek” – mondta.

Fotó: Angela Weiss/AFP

Vlagyimir Putyin a konferenciának címzett üzenetében azt mondta, egy atomháborúnak nem lehetnek nyertesei, és nem szabad engedni egy ilyen konfliktus kitörését. „Abból indulunk ki, hogy nem lehetnek győztesei egy atomháborúnak, és nem szabad, hogy ilyen kitörjön, mi a nemzetközi közösség osztatlan és egyenlő biztonságának oldalán állunk” – közölte az orosz diktátor, aki az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió kezdete óta többször célzott atomfegyverek esetlegesek bevetésére.

Putyin most azt mondta, Oroszország – mint az atomsorompó-egyezmény letéteményese és részese – tartja magát az egyezmény „szelleméhez és betűjéhez”, Moszkva teljesíti minden olyan kötelezettségét, ami az ilyen jellegű fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről az USA-val kötött bilaterális megállapodásokból fakad.

Miután a letéteményes országok (az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) 1968. július 1-én aláírták és további 47 országban ratifikálták a szerződést, az 1970. március 5-én lépett hatályba. Az aláíró, nukleáris fegyverekkel rendelkező államok a szerződéssel kötelezték magukat arra, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem adnak át senkinek atomfegyvert vagy egyéb nukleáris robbanószerkezetet, és nem engedik át az ellenőrzést ezen eszközök felett. A több mint 50 éves megállapodáshoz eddig 191 állam csatlakozott. Az atomsorompó-szerződés céljainak teljesülését 5 évente konferencián vizsgálják felül. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt