A közmédia nem titkolhatja, ki a Híradó felelős szerkesztője

Média
2022 augusztus 02., 05:40
comments 7

A közszolgálati médiának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyekből többek között kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért, írja a Szabad Európa. A lap 2021. márciusában adott be közérdekű adatigénylést a Duna Médiaszolgáltatóhoz, amelyben többek között bizonyos programok, köztük hírműsorok megrendelőlapjait szerették volna megismerni.

“Ezekből a dokumentumokból ugyanis kiderülhet, kin múlik, hogy a köztévében olyan hírműsorok mehetnek adásba, amelyek sérthetik azt a kiegyensúlyozottságot, amelyet a törvény is előír a köztévének” - írják.

A Médiatörvény értelmében a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna Médiaszolgáltató Zrt., a műsorokat ugyanakkor nem a Duna, hanem az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) gyártja le. A köztévé Híradóinak készítői nem is a Duna, hanem az MTVA alkalmazottai.

Hogy tisztázzák ezt a jogi kérdést, a lap a Duna és az MTVA közötti viszonyt szabályzó keretmegállapodásokat, valamint egyes műsorok megrendelőlapjait szerette volna megkapni.

A Duna Médiaszolgáltató megtagadta a dokumentumok kiadását, mire a lap a bírósághoz fordult. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a lap nem tudta bizonyítani, hogy létezik valamilyen keretmegállapodás a Duna és az MTVA között. „Viszont az egyes műsorok megrendelőlapjait ki kell adnia a Dunának, így kiderülhet, hogy a közszolgálati Duna Médiaszolgáltató mit vár el egy M1-en futó hírműsortól vagy a Krónikától" - írják.

A Duna fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, de az ítélőtábla jóváhagyta az előző döntést. Az ítélet jogerős, a Dunának ki kell adnia a lap által kért dokumentumokat.

A bíróság előtt a közmédia nem tudta bizonyítani, hogy a műsorok megrendelőlapjai üzleti titkot, illetve döntés-előkészítő adatot tartalmaznának. A másodfokú tárgyaláson a Duna ügyvédje azzal érvelt, hogy ha a dokumentumokat kiadnák, az a Szabad Európa mint „versenytárs birtokába jutnának”, és ez sértené a közmédia érdekeit és „befolyásmentes működéshez fűződő jogát”. A bíróság ezt az érvelést sem fogadta el, a közérdekű adatok nyilvánosságához azok szabad terjesztése is társul.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.