A Mol naponta egyszeri ársapkás tankolást engedélyez

gazdaság
2022 augusztus 05., 15:28
comments 29

Többen is panaszkodnak az új tankolási renddel kapcsolatban, írja a 24.hu. A lap értesülései szerint volt olyan, aki reggel 10 litert tankolt, és este is kellett volna még ugyanennyit, azonban miután másodszorra is lecsippantották a forgalmiját, már nem tankolhatott árcsökkentett benzinnel.

Az, hogy melyik kútnál próbálkozik másodszorra az ember, mindegy. Volt, aki két külön megyében próbált tankolni - nem túllépve az 50 literes limitet -, de azt mondták neki, hogy nem kutanként lehet ársapkásan tankolni, hanem mennyiségtől függetlenül csak napi egy alkalommal. Minderről a Mol tájékoztatójában nem írnak.

"A tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől" - nyilatkozta a 24.hu-nak Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója. A rendszer felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már tankolt egyszer aznap. "A Mol feltehetőleg fejlesztette valamit a kasszarendszerén, és azóta így működnek" - mondta.

A robogósok is bajban vannak, ők nem tankolhatnak hatósági áras üzemanyaggal, mivel a robogóknak nincs forgalmi engedélyük, amit felmutathatnának a benzinkúton.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.