A Pentagon nyolcvanezer főre teszi az orosz veszteségeket az ukrajnai invázió kezdete óta

külföld
2022 augusztus 08., 21:38
comments 6
Colin Kahl 2015-ben, Dohában tart előadást.
photo_camera Colin Kahl 2015-ben, Dohában tart előadást. Fotó: -/AFP

Csaknem 80 ezer orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg az ukrajnai hadműveletben - közölte hétfőn Colin Kahl, a Pentagon védelmi politikáért felelős államtitkára. Az amerikai tisztségviselő szerint az orosz fegyveres erők rendkívüli veszteségeket szenvedtek el, mert az ukrán hadsereg jól működik és sok támogatást kap. Mint fogalmazott, a hadművelet a legintenzívebb fegyveres konfliktus Európában a második világháború óta.

Hivatalos orosz adatok nem állnak rendelkezésre a veszteségekről. Kahl szerint az ukránok a jelenlegi helyzetben egyértelműen előnyben vannak, különösen a harci kedvet és a morált illetően: „A hazájuk túléléséért harcolnak.”

Kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem érte el egyetlen célját sem. „Legfőbb célja az ország teljes lerohanása volt, kijevi rezsimváltással megszüntetve Ukrajna létét független, szuverén és demokratikus államként. Semmi sem jött össze ebből" - hangsúlyozta az amerikai politikus. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.