A romániai diszkriminációellenes tanács beidézi Orbán Viktort

külföld
2022 augusztus 12., 16:10
comments 10

Alexandru Muraru képviselő feljelentése nyomán beidézi Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) – írja a Transtelex Asztalos Csabára, a romániai szervezet elnökére hivatkozva.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke a magyar miniszterelnök tusványoson tett „rasszista és idegengyűlölő kijelentései” miatt tett feljelentést. Alexandru Muraru szerint Orbán beszéde „olyan faji ideológiákból merít, amelyek több millió áldozatot követeltek a 20. században”. A politikus úgy véli, a magyar kormányfő diplomáciai immunitása a nyilatkozataira nem terjed ki, ugyanakkor a diplomáciai immunitás csak akkor illeti meg, ha hivatalos látogatáson tartózkodik az országban, nem magánlátogatáson, amint a tusványosi rendezvény esetében történt.

A Transtelexnek nyilatkozva Asztalos Csaba azt mondta, ha lehetett volna, hivatalból maga indította volna el az eljárást Orbán Viktor beszéde kapcsán, mint minden olyan esetben is tette, amikor a közérdek megkívánta, hogy a diszkriminációellenes tanács tisztázza az ügyet.

photo_camera Németh Zsolt és Orbán Viktor a tusnádfürdői eseményen Fotó: Németh Dániel/444

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.