Prostitúcióra kényszerítette feleségét egy budapesti férfi, vádat emeltek ellene

bűnügy
2022 augusztus 16., 16:55
comments 1

Kizsákmányolás céljából, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem miatt emelt vádat egy férfi ellen a Fővárosi Főügyészség, derül ki az Ügyészség keddi közleményéből. A vádirat szerint a férfi rendszeresen prostitúcióra kényszerítette a feleségét, az így keresett pénzt pedig elvette tőle, ebből tartotta fent magát.

A közleményben az áll, házasságuk ideje alatt a férfi minden reggel elvitte a nőt a XVII. kerületbe - ahol a sértett szexuális szolgáltatást végzett - és napközben is többször ellenőrizte. Amikor abba akarta hagyni a tevékenységet, a vádlott fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette arra, hogy folytassa: előfordult, hogy annyira megverte, hogy a nő dolgozni sem is tudott.

A sértett végül 2017 végén felhagyott a prostitúciós tevékenységgel és elköltözött a vádlottól, és 2019-ben beadta a válókeresetet is. A férfit 2 évtől 8 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélhetik.

Ha bajba kerültél, vagy tudsz olyanról, aki prostitúció, szexuális kizsákmányolás áldozata, hívd az Áldozatsegítő Vonalat: +36 80 225 225, vagy a Baptista Szeretetszolgálat segélyvonalát: 1355

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.