Titokban öt minisztérium élére nevezte ki magát a korábbi ausztrál miniszterelnök

külföld
2022 augusztus 16., 08:00
comments 9

Az egészségügyi, a pénzügyi, az ipari, a belügyi és a gazdasági tárcákat is magának adta Scott Morrison korábbi ausztrál miniszterelnök, anélkül, hogy tudott volna róla a nyilvánosság. Néhány esetben az érintett minisztereket sem értesítette.

Morrison 2020 márciusa és 2021 májusa között adta magának a kinevezéseket, ami lehetővé tette, hogy ha akarta, bármilyen kérdésben övé legyen a végső szó. A főkormányzó iktatta be, aki a minisztereket is szokta, azzal a különbséggel, hogy nem voltak jelen kamerák.

Mindez csak a napokban került nyilvánosságra két újságírónak köszönhetően, akik könyvet írtak a Morrison-kormány járványkezeléséről.

photo_camera Scott Morrison miniszterelnökként Fotó: GARY RAMAGE/AFP

Anthony Albanese miniszterelnök azt mondta, el se tudja képzelni, miféle gondolkodásmód tette ezt lehetővé. Jogi tanácsokat vár a következményeket illetően, és nyitott a reformokra is, amelyekkel elkerülhetők lennének hasonló esetek.

Morrisont, aki jelenleg is parlamenti képviselő, egykori belügyminisztere lemondásra szólította fel. „Ez teljesen elfogadhatatlan. Ha egy miniszterelnök így viselkedik, az aláás mindent, amit egy szövetségi kormánynak alkotmányos alapon képviselnie kellene.”

Pártjának elnöke, egykori védelmi minisztere viszont egyelőre nem akarta elítélni Morrisont, és Albanese-t vádolta azzal, hogy politikai érdekei szerint próbálja kihasználni a helyzetet. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.