Villámháborús művelet délen sem lesz – így próbálhatja meg Ukrajna visszaszerezni Herszon megyét

háború
2022 augusztus 17., 04:18
comments 18

Volodimir Zelenszkij elnök és más ukrán politikai vezetők is hónapok óta ígérik, hogy Ukrajna hamarosan ellentámadást indít az orosz megszálló erők ellen, és ez Herszon megyében fog elkezdődni. Herszon megye és főleg annak nyugati része három okból is kedvező az ellentámadáshoz.

Egyrészt az ukrán erők még tavasszal, március folyamán meg tudták állítani az orosz hadsereg előrenyomulását Mikolajiv felé, és visszaszorították a kikötővárost ostromló orosz erőket körülbelül a herszoni és mikolajivi megyék határára. Másrészt főleg a megyeszékhelyen, Herszonban kiterjedt és erős a megszállással szembeni ellenállási mozgalom, amint azt lentebb részletesen is látni fogjuk. Harmadrészt a Herszon megyében harcoló orosz csapatoknak kifejezetten hosszúak az ellátási útvonalaik, hiszen ide több száz kilométer távolságból, az Oroszország által megszállt Krímből kell számukra az utánpótlást szállítani, elsősorban vasúton, illetve közúton.

Az orosz utánpótlás elvágása

A Herszon megye nyugati részén harcoló orosz erők ellátási szempontból azért is vannak érzékeny helyzetben, mert a megyét észak-déli irányban lényegében félbevágja a Dnyipro folyó, ezen pedig mindössze három híd vezet át a térségben. A legnagyobb ezek közül a Herszon melletti, antonyivkai közúti híd, ettől nem messze északra van egy vasúti híd, illetve még északabbra, a Nova Kahovkánál működő duzzasztógát és vízerőmű felett is átvezet egy közúti átkelő.

link Forrás

Ebből a három hídból az ukránok kettőt teljesen használhatatlanná tettek. Először az antonyivkai közúti hidat, majd a vasúti hidat lőtték addig az Egyesült Államoktól kapott HIMARS rakétákkal, amíg, bár nem omlottak le, súlyosan megrongálódtak. Néhány nappal ezelőtt a kahovkai vízerőmű feletti közúti hidat is több találat érte, így az átkelőhely kapacitása jelentősen csökkent, nehéz járművek nem haladhatnak át rajta. Mindez súlyosan korlátozza a Dnyipro nyugati oldalán harcoló orosz erők ellátását.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.