Önkéntes tűzoltók okoztak tüzeket Szlovákiában, hogy aztán elolthassák őket

bűnügy
2022 augusztus 31., 10:58
comments 2

Több mint 215 ezer eurós anyagi kárt okozott Szlovákiában három önkéntes tűzoltó, akik azért okoztak tüzeket, hogy azokat elolthassák – írja a Paraméter.sk.

A besztercebányai rendőrség kedden közölte, hogy meggyanúsították a három önkéntes tűzoltót, egy 29, egy 24 és egy 16 éves fiatalt, akik maguk okoztak tüzeket, majd vonultak ki társaikkal oltani.

A cikk szerint az első eset 2021 tavaszán a polomkai fűrésztelepen történt, egy hónappal később pedig a breznói járásban, Heľpa község szövetkezetében okoztak tüzet. Augusztusban szénabálákat gyújtottak fel falujuk, Závadka mellett, novemberben pedig visszatértek a polomkai fűrésztelepre. Idén aztán ismét egy farakást gyújtottak fel Závadkában, majd visszatértek harmadszor is a polomkai fűrésztelepre. A községük tűzoltó testületének tavaly 18 bevetése volt, a kerületi tűzoltó-kapitányságtól a legtöbb kivonulásért kitüntetést is kaptak.

Az önkéntes tűzoltók akár háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.