Több száz tanár sztrájkolt vagy tagadta meg a munkát a héten

oktatás
2022 szeptember 09., 11:10
comments 5

Sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel zajlott az első teljes iskolahét. Hiába a nagyszabású tavaszi tiltakozási hullám, a kormány azóta sem volt hajlandó megállapodni a szakszervezetekkel, amelyek azonnali bérrendezést és kevesebb munkaterhet követelnek a közoktatásban dolgozók számára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkot, a Tanítanék pedig gördülő polgári engedetlenséget hirdetett.

Már a múlt csütörtöki első iskolanapon volt olyan iskola, ahol engedetlenkedtek a tanárok, hétfőtől pedig minden napra jutott olyan intézmény az országban, ahol volt tiltakozás.

photo_camera Vasárnaptól hétfő reggelig diákok virrasztottak négy budapesti iskola előtt. Fotó: Németh Dániel/444

Hétfőn kilenc iskolában sztrájkolt vagy polgári engedetlenkedett a tantestület egy része, három intézményben - köztük egy óvodában - pedig egy-egy pedagógus tagadta meg a munkát egy napra.

A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai közül a hétfői napon heten polgári engedetlenséggel, tizenhárman sztrájkkal tiltakoztak. Másnap azt is bejelentették, hogy tovább folytatják a tiltakozást: csatlakoznak több iskola gördülő munkabeszüntetéséhez, minden héten egy nappal eltolva szüntetik be 8 és 10 óra között a munkát. Ezen felül lassító sztrájkot is hirdetnek, megtagadják a heti 40 órán túli munkavégzést, azaz nem szerveznek délutáni, esti, hétvégi programokat és nem vesznek részt rajtuk.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban 32 tanár tagadta meg a munkát hétfőn, a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban 34 vett részt polgári engedetlenségben. Ezekben az intézményekben is gördülő ellenállást hirdettek, jövő héten a keddi napon tiltakoznak majd.

Simkó Edit és Kolozsvári Kata budapesti pedagógusok iskolájukból egyedüliként engedetlenkedtek hétfőn. Reggel 9-től táblákkal várták a járókelőket a Nyugati téren, a közoktatás problémáiról beszélgettek velük.

photo_camera A Nyugati téren akcióznak a Kölcsey engedetlen pedagógusai hétfőn. Fotó: Bankó Gábor/444

A budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban hétfőn 20 tanár polgári engedetlenkedett hétfőn, a miskolci Herman Ottó Gimnázium 60 fős tantestületéből 37-en tiltakoztak.

Kulcsárné Szabó Katalin, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Leszih Andor úti Tagóvodájának óvodapedagógusa intézményében egyedüliként engedetlenkedett hétfőn. Ócsán, a Bolyai János Gimnáziumban 12 pedagógus hirdetett polgári engedetlenséget, a Szentistvántelepi Általános Iskolában öten nem vették fel a munkát. Itt egész héten zajlott a polgári engedetlenség, pénteken hat, a hét többi napján öt pedagógus csatlakozott.

Sztrájkok is voltak hétfőn, a Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 21 fő tartott munkabeszüntetést, a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskolában pedig 14.

Kedden a gödöllői Török Ignác Gimnázium pedagógusa, Tarnai Katalin vállalt polgári engedetlenséget. A diákok és a tanárok itt kívül-belül felállványozott intézményben, munkások között kezdhették a tanévet, ugyanis energetikai felújítás zajlik. A pedagógus a PDSZ videójában elmondta, még augusztusban kértek engedélyt a minisztériumtól az online oktatásra, de ezt nem kapták meg.

Tarnai szerint az épületről a palatetőt júliusban lebontották, az eltávolított azbeszttartalmú anyagokat „szakszerű kezelés helyett a konyha mellett tárolják”. A pedagógus elmondta, mivel az új tető még nincs fent, szeptember elsején úgy beázott az épület, hogy a földszinti termek mennyezetén is csöpögött a víz, az épületet áramtalanítani kellett. Az első két iskolanapon osztálykiránduláson voltak az osztályok, a Tarnai szerint azt remélték, ez idő alatt megkapják az engedélyt az online oktatásra, de ez nem történt meg. Azt mondta, embertelen zaj van, amiben nem tudnak dolgozni, az első napokban az iskolához közeli parkba vitték ki a diákokat beszélgetni, tanulni.

Csütörtökön két iskolában volt tiltakozás. A Kispesti Károly Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 34 tanára szerdán és csütörtökön is engedetlenkedett, a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusai pedig sztrájkot tartottak, 17 fő vett részt.

Pénteken az ország egyik legjobb középiskolájában zajlott a polgári engedetlenség, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának 45 tanára tagadta meg a munkát. A Kispesti Kós Károly Általános Iskolában is volt polgári engedetlenség aznap, itt 17 pedagógus tiltakozott.

Ha tud olyan oktatási intézményéről, ahol volt sztrájk vagy polgári engedetlenség, de nem írtunk róla, kérjük, hogy a szerk@444.hu címre írja meg nekünk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.