Rácz András: A herszoni ukrán ellentámadás és a háború köde

Lezárt tartalom a Kör tagjainak háború
szeptember 10., 13:03
comments 14

Ukrajna 2022. augusztus 29-re virradóra ellentámadást indított az oroszok által 2022 tavasza óta megszállt Herszon megye nyugati részén. Az akciót a kijevi vezetés három-négy hete folyamatosan készítette elő azzal, hogy precíziós csapásokat mért a Dnyeper folyótól nyugatra állomásozó orosz erők vezetési pontjaira, lőszerraktáraira, légvédelmi eszközeire, emellett szisztematikusan rombolta a folyón átvezető hidakat és a sérült hidak helyettesítésére kialakított ideiglenes átkelőhelyeket.

A meglepetés elmarad – vagy mégsem?

A műveletet hónapok óta tartó információs előkészítés is támogatta, hiszen Kijev már a nyár elején bejelentette, hogy ellentámadásra készül Herszon megyében. Augusztus elejétől kezdve ezek a hangok tovább erősödtek, annyira, hogy immár Moszkva is hitelt adott nekik, és jelentős erőket vezényelt át a donbaszi frontról Herszon megyébe. Augusztus 29-ére körülbelül húsz zászlóalj-harccsoportnyi orosz erő állomásozott a folyótól nyugatra. Bár ezek az egységek nem voltak teljesen feltöltve, és akadt közöttük kifejezetten alacsony harcértékű, donbaszi szeparatista alakulat is, ezzel együtt az orosz kontingens igen jelentős erőt képviselt.

Annak ellenére, hogy Ukrajna hónapok óta beszélt a készülő offenzíváról, annak megindulása mégis meglepetésként érte a megyét védő orosz erőket. Az, hogy nem érzékelték a frontvonal mögötti ukrán összevonásokat, megerősíti azt a korábban már ismert értékelést, hogy az orosz csapatok súlyos hiányosságokkal küzdenek a hadműveleti felderítés területén: nincs elegendő pilóta nélküli repülőeszköz, nincs elegendő műholdas felvétel, és hiányosak a rádióelektronikai felderítési képességek is.

Kijev pedig sikeresen használta ki ezt a hiányosságot. Amint arra Demkó Attila egy Facebook-posztjában helyesen rámutatott, az ukránok a herszoni front északnyugati szakaszán az ottani leggyengébb orosz egységre, egy leharcolt donyecki zászlóaljra összpontosítottak. Ez az alakulat szinte azonnal meghátrált, nehéz helyzetbe hozva a vele szomszédos frontszakaszokon védekező orosz erőket is.

Ukrán kommunikációs csend és a „háború köde”

Közhely, hogy a mostani háborúban az információs térben zajló küzdelem is kiemelt fontosságú, Ennek fényében kifejezetten meglepő volt, hogy a herszoni offenzíva elindításáról és aktuális állásáról az első napokban az ukrán hadvezetés lényegében semmit sem kommunikált, és a „rádiócsend” betartására kérte az újságírókat, a bloggereket és a helyi lakosságot is. A valószínűsíthető ukrán szándék az volt, hogy a hadműveletek első, kritikus fontosságú napjaiban véletlen szivárogtatások, rosszkor, rossz helyeken készített felvételek ne segítsék az ellenség tájékozódását.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

10 napig most féláron csatlakozhatsz.

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt