Egyelőre nem tervezik a budapesti fürdők bezárását

belföld
2022 szeptember 12., 18:14

A Népszava megkérdezte a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-t, hogy mi a terv a téli időszakra a magas energiaárak mellett, ugyanis egyre több településen jelentik be, hogy nem nyitnak ki a fürdők.

A lapnak a cég vezérigazgatója, Szűts Ildikó azt nyilatkozta, hogy fürdőbezárásra nem készülnek, de a nyitvatartás rövidülhet, és korlátozhatnak bizonyos szolgáltatásokat. Ahol például tíz szauna van, azok közül lehet, hogy csak hármat fűtenek fel. Az ilyen döntésekhez pedig a cég minden egyes fürdőben felmérésen alapuló részletes energiaválság-tervet készít.

Létszámleépítéssel nem terveznek, a jegyárak viszont biztosan növekedni fognak az energiaárak miatt.Egyes fürdőkben már a nyáron is volt egy 20 százalékos emelés, de a BGYH szeptembertől további 10-15 százalékos emelést tervez a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdőben, amelyeket leginkább külföldiek látogatnak.

Az emelés szükségszerű, ugyanis tavaly még kilowattóránként 38 forintos áron tudták beszerezni a villamos áramot, az idén már 83 forintot kell fizetniük. A következő év ennél is sokkal nehezebb lesz, hiszen a decemberben lejáró energiaszállítói szerződés pótlására bekért ajánlatok az idei ár 3,5-szereséről szólnak. Még durvább a helyzet a földgáz esetében. A tavaly köbméterenként fizetett 74 forintos ár az idén 205,6 forintra ugrott. Az október elsejével induló új gázévben pedig már több mint 1300 forintot kell fizetnie a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek minden köbméter földgázért. A 2021-es évhez viszonyítva 18-szoros a drágulás.

Eszerint a cég energiaszámlái az idei 1,4 milliárd forintról 4 milliárdra nőhetnek jövőre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.