Már Csányi Sándor is arra panaszkodik, hogy az állam bármikor beavatkozhat a jogrendbe és a szerződésekbe

gazdaság
2022 szeptember 22., 15:47
comments 7

Az OTP elnök-vezérigazgatója a szegedi közgazdász-vándorgyűlésen panaszkodott arra, hogy szerinte az állam túlterheli a Magyarországon működő bankokat. Csányi Sándor úgy látja, az idén bevezetett extraprofitadó csak súlyosbított az amúgy is túlterhelt bankszektor helyzetén. A Portfolió beszámolója szerint azt mondta: „Számomra érthetetlen, hogy befektetési szempontból néhány banknak miért éri meg még mindig itt lenni.”

Lázár János családjával és Csányi Sándorral a parlamentben
photo_camera Lázár János családjával és Csányi Sándorral a parlamentben Fotó: Németh Dániel

Teljesen érthetetlenek ezek a beavatkozások, és úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaságirányításban, hogy a bankszektor igenis nehéz helyzetben van: osztalékbevételek nélkül számítva veszteséget realizál, és nem éri meg ide befektetni” - mondta Csányi Sándor.

Csányi számításai szerint 2010 óta a magyar bankszektor nyeresége 3666 milliárd forinttal maradt el az elvárt hozamtól. Ez 2021-es jelenértéken számítva eléri a 8336 milliárd forintot. Azt mondta, hogy a kamatstop meghosszabbítása mintegy 85 milliárd forint extra terhet jelent.

De a 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétel mellett arra is panaszkodott, hogy Magyarországon a jogrendbe és a polgári szerződésekbe bármikor beavatkozhat az állam.

Beszélt arról is, hogy mekkora probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni az EU-val. Az uniós pénzek elmaradása 0,5 százalékkal csökkenthetné a gazdasági növekedést, növelné a cds-felárakat, a forintra pedig további leértékelődési nyomást gyakorolna. Az elmúlt hét évben 57 milliárd euró, évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból az országba. Csányi Sándor megjegyezte, hogy Magyarország gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba - az export 75 százaléka a kontinensre irányul, az import 72 százaléka pedig onnan jön -, így az ország „osztozik Európa sorsában”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.