Nemzeti Konzultációt rendez a kormány az Oroszország elleni szankciókról

POLITIKA
2022 szeptember 22., 12:41
comments 93

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Balatonalmádira kihelyezett frakcióülés után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Nemzeti Konzultációt kezdeményeznek az Oroszország elleni szankciókról. Erre kérik fel a kormányt. „Nincs rendjén, hogy a szankciókról csak a brüsszeli elit dönthetett. Az emberek megkérdezése azért is fontos lesz, mert minél tovább húzódik ez a vita, annál nagyobb károkat fog okozni” - mondta Kocsis. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: „Minden esetben, amikor fontos nemzeti sorskérdésekben kell dönteni, akkor megkérdezzük az embereket.” Kocsis később elmondta, hogy a konzultációt nem jogi, hanem politikai eszköznek tekintik, amit fel tudnak használni a szankciókról szóló EU-s vitában. A járványkezelésről szóló konzultáció 11,5 milliárd forintba került.

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az új konzultáció középpontjában az energetikai szankciók állnak. Ahogy arról korábban írtunk, Európában csak a magyar kormány puhítaná az oroszokra kivetett szankciókat. Hogy mikor indul a konzultáció, arról a kormány dönt. Az uniós szankciós csomag legközelebb 2023. március 15-én jár le, addig mindenképpen szavazni kell a Tanácsban a hosszabbításról. Kocsis Máté azt mondta, mindent meg kell tenni azért, hogy novemberben az Európai Bizottság az energiaszankciók ellen döntsön.

Az Európai Unió idén augusztustól tiltotta meg az orosz szén behozatalát, az orosz nyersolaj és bizonyos kőolajtermékek importjára vonatkozó tilalom pedig csak 2023 elején lép életbe. Várhatóan Oroszország ezután komoly károkat szenved, mert a legnagyobb bevételei az olajból származnak. Ugyanakkor ez csak az Európába irányuló orosz olajimport közel 90 százalékát fogja lefedni, mert néhány tagállam, így Magyarország is mentességet kapott. A földgázból viszont nem közvetlenül a szankciók miatt érkezik kevesebb, hanem Oroszország korlátozza a szállítást ilyen-olyan műszaki okokra hivatkozva. Nemrég egy budapesti konferencián szakértők szembesítették azzal Orbán Viktor tanácsadóját, hogy a szankciók működnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.