Előkerült egy újabb dokumentum, ami szerint Kósa Lajos anyja több milliárdos ajándékot kapott volna a csengeri örökösnőtől

bűnügy
2022 szeptember 23., 16:06
comments 13

Azon a közjegyzői okiraton kívül, amivel a csengeri örökösnőként ismertté vált Pólus Mária (korábban Sz. Gáborné Matkó Mária) 800 millió forintnak megfelelő összeget ajándékozott volna Kósa Lajos anyjának, most a Partizán birtokába jutott egy másik irat is, ami szerint a Fidesz alelnökének édesanyja további 25 millió eurót (~10 milliárd forintot) kapott volna az állítólagos örökségből.

link Forrás

A csatorna a botrány 2018-as kirobbanása óta először tudott beszélni a nővel, aki még 2013-ban 4,355 milliárd euró, vagyis mostani árfolyamon 1720 milliárd forint kezelésével bízta meg Kósa Lajost, Debrecen akkori polgármesterét. De a Gulyás Márton által készített interjúból leginkább az derült ki, hogy az asszony, aki nemhogy a devizák közti árfolyam fogalmával, de a számítógépek használatával sincs tisztában, aligha tudott volna megszervezni egy olyan csalást, amiben Kósa Lajoson kívül ügyvédeket és svájci privátbankárokat ver át.

photo_camera Fotó: Partizán

A Partizánhoz került ajándékozási szerződésen nem csak a csengeri örökösnő és Kósa anyjának aláírása szerepel, hanem ügyvédi ellenjegyzés is van alatta. Ugyanakkor a csatorna információi szerint a Fidesz alelnökének anyja a tanúvallomásában azt állította, hogy a szerződés valótlanságokat tartalmaz, de egyébként nem is látta az iratot, és állítása szerint sem Sz. Gábornével, sem az ügyvédjével nem találkozott. „Elfogadta azokat, amiket kapott. Soha nem mondta, hogy neki nem kell” - mondta el a nő arról, hogyan viszonyult Kósa Lajos a neki felajánlott ajándékokhoz. „Elvárás volt, hogy ő ebből részesüljön...Ő soha nem mondta azt, hogy neki valamire szüksége van, csak mindig addig mondta, amíg az embernek le nem esett, hogy mit akar, mi lenne a jó.

Pólus Mária most azt mondta, hogy nem is az állítólagos örökség kezelése miatt került először kapcsolatba Kósa Lajossal 2012 őszén, hanem rajta keresztül akart elintézni egy peres ügyet, a csődközelbe került Pólus Palace luxusgolf-szálló kivásárlásával kapcsolatban. A Fidesz alelnöke ezután kérdezett rá, hogy miből venné meg a szállodát. Elmondása szerint később azért mentek el közösen Svájcba, mert Kósa felajánlotta, hogy kezeli a befektetéseit.

Állítása szerint milliós nagyságrendben adott át készpénzt Kósa Lajosnak, amit a Kiskun Tender Kft.-től kapott. Szerinte olyasmire használták fel, amiért más embereknek kellett volna ott ülnie a bv. intézetben, nem neki. Ugyanakkor Kósa Lajos tagadja, hogy bármilyen jogcímen pénzt vett volna át a nőtől.

Pólus Mária továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el csalást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.