Magnus Carlsen és a rezegtetett análgyöngyök

játék
2022 szeptember 27., 07:34
comments 4

Análgyöngyök emlegetésébe remegett bele a sakkvilág.

Magnus Carlsen 2013 óta a sakkvilág legnagyobb sztárja és egyeduralkodója. Így hát óriási meglepetés volt, amikor a hónap elején a Saint Louis sakk-klub 350 ezer dollár összedíjazású Sinquefield Kupáján a norvég világbajnokot váratlanul legyőzte egy 19 éves amerikai nagymester. Hans Moke Niemann, akinek az Élő-pontszáma a legalacsonyabb volt a mezőnyben, ráadásul úgy nyert, hogy Carlsen kezdett a fehérrel, ami statisztikailag még előnyt is jelent a világbajnoknak.

A klasszikus sakkban elképesztő, 53 játszma óta tartó veretlenségi sorozatát megszakító összecsapás után Carlsen a Twitteren jelentette be, hogy – pályafutása során először – visszalép a tornáról. A poszthoz mellékelt egy videót, amelyen a hírhedt futballedző, José Mourinho azt mondja: „Ha beszélek, nagy bajba kerülök.”

link Forrás

Niemann – aki az elmúlt 20 hónapban a világranglista kb. 800. helyéről látványosan gyorsan jutott fel a legjobb 50 közé – azzal reagált, hogy „a sakk magáért beszél”. Azt mondta: „Azt hiszem, azért demoralizálódott, mert egy olyan idiótával szemben veszített, mint én. Biztosan kínos, hogy a világbajnok velem szemben veszít. Sajnálom őt.” Magát valószínűleg őrjöngései miatt nevezte idiótának:

link Forrás

A 19 éves sakkozó azt mondta, Carlsen megpróbálja tönkretenni a karrierét, de ha kell, akár meztelenül is hajlandó kiállni ellene. Annyit ismert be, hogy korábban kétszer csalt, egyszer 12, egyszer pedig 16 évesen, de táblán játszva sosem.

Niemannt a történtek után a világ legnagyobb sakkplatformjáról, a Chess.com-ról kizárták, és nem hívták meg a portál 1 millió dollár összdíjazású versenyére, a Global Championshipre sem.

Hans Niemann 2021. decemberben Varsóban.
photo_camera Hans Niemann 2021. decemberben Varsóban. Fotó: Quentin Bassetti/Hans Lucas via Reuters

A közvetlen csalásvádak a sakkvilágban ritkák és nehezen bizonyíthatók, bár az online játékban az elmúlt pár évben több csalási botrány is kitört. De a – nem számítógépen, hanem a valóságban – táblán játszott sakkban a csalás jóval nehezebb, és sokkal súlyosabb bűnnek is számít.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.