Hirtelen fogalma sincs a kormánynak, hogy kié a Dunaferr, pedig most adták el az utolsó állami részvényeket

gazdaság
2022 szeptember 30., 18:15
comments 3

Nem teljesen egyértelmű a kormány számára, hogy pontosan ki a tulajdonosa Magyarország egyik legnagyobb cégének, az ISD Dunaferrnek – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Itt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a szankciók és a vélhető orosz tulajdonosok miatt az állami beavatkozás szinte kizárt. Erre azért lenne szükség, mert az energiaválság és az acélpiaci pangás miatt szeptember 16-án kritikus lépésre kényszerült a cég: leállította a második nagyolvasztóját is, és állami segítséget kért.

„A cégpapírokat látjuk” – fogalmazott a miniszter. Gulyás szerint az állam csupán külső szereplőként nézi, hogy mi történik a dunaújvárosi vasműnél, amely az ország legnagyobb kohászati-gépészeti komplexuma, Dunaújváros legnagyobb munkaadója. „Dunaújváros kérdésével foglalkozunk. Dunaújváros megválasztott parlamenti képviselőjével egyeztettünk, és remélem, hogy a napokban valamilyen segítséget a kilábolás érdekében neki és rajta keresztül a vasműnek adhatunk is” – mondta Orbán Viktor kormányfő még hétfőn a parlamentben. Ellenben Gulyás Gergely csütörtökön már nem kecsegtetett sok jóval. „A helyzet bonyolult, a Dunaferr nehéz helyzetben van, mert 450 milliárdos adósságot görget. Próbálunk segíteni, de ez nem biztos, hogy sikerül” – fogalmazott.

Pénteken megszólalt az ügyben Palkovics László ipari miniszter is, aki szerint a kormány a jövő héten dolgozza ki, hogy pontosan mit lépjen az ISD Dunaferr Zrt. érdekében. „Az acélmű működési költségei alapján 5-10 milliárd forint elég lehet a következő két hónapra, de a támogatás csak ideiglenes lehet, és nehezíti a helyzetet, hogy számos felszámolási eljárás és egyéb követelés van a céggel szemben” – magyarázta. Az ipari miniszter megismételte, az is problémát jelent, hogy azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos.

Az nagy kérdés, hogy van-e most erre 5-10 milliárd forint a költségvetésben, hiszen kifizetési stopot rendelt el a kormány, ami azt jelenti, hogy automatikusan állják a béreket, a nyugdíjakat, a köznevelési, a felsőoktatási, a szociális, az egészségügyi és a közfeladatokhoz kapcsolódó kiadásokat, továbbá a 2014–2020 közötti uniós programok kifizetéseit, de minden máshoz Varga Mihály pénzügyminiszter engedélye szükséges.

Hogy a magyar állam csak külső szemlélő lenne, az nem teljesen fedi a valóságot, ugyanis a G7 cikke szerint a nemzeti vagyonkezelő 2021 augusztusában hirdette meg először a minimális, 0,0004 százalékos részesedését a vállalatban, de az állami részvényeket csak most szeptember elején sikerült értékesíteni. Tehát egészen eddig cégen belül voltak. A Dunaferrt még 2004-ben adta el az állami vagyonkezelő az ukrán–svájci ISD Donbassz-Duferco konzorciumnak. 2007-ben egy ciprusi bejegyzésű offshore, a Steelhold Ltd. vette át az irányítást, ebben a cégben a többség, 50 százalék plusz 2 szavazat az orosz állami külkereskedelmi banké, a Vnyesekonombanké (március elején zárta ki az Európai Unió a SWIFT rendszerből), 25 százalék mínusz két szavazat pedig az ukrán illetőségű Szergej Tarutáé, illetve Oleg Mrktcsané volt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.