Anyánk bűnei: vallási fanatizmus, jó és gonosz lelkek, zombik, világvége, eltűnt gyerekek és gyilkosságok

Sorozat
2022 október 01., 17:19
comments 2

„A halandó világ előtt más világokban is jártam. Ezer éven át harcoltam ebben a háborúban. Ez vagyok én. Azért jöttem le erre a világra, hogy harcosként küzdjek.”

Ha a fentiekhez hasonlókat hallunk valakitől, aki közben folyamatosan a világvégéről, jó és gonosz lelkekről illetve zombikról beszél, miközben váratlanul összeházasodik valakivel, akinek a mormon tanításokon alapuló apokaliptikus regényei jelentek meg és egyébként csak két hete halt meg teljesen váratlanul a felesége, sejthetjük, hogy valami nem feltétlenül stimmel.

Erre próbált figyelmeztetni Charles Vallow 2019-ben is a családjának küldött emailekben, egy alkalommal pedig a rendőröknek is elmondta, hogy felesége, Lori Vallow nem teljesen beszámítható és istennek képzeli magát, emiatt pedig félti tőle a gyerekeiket. Amikor benyújtotta a válókeresetet, Charles Vallow ismét leírta, hogy felesége úgy gondolja, hogy ő Isten küldötte, aki azzal fenyegette, hogy megöli őt, illetve azt is mondta, hogy „egy angyal fog segíteni (Charles Vallow) holttestének eltüntetésében”.

Charles Vallow figyelmeztetéseivel nem nagyon foglalkoztak. Hogy igaza volt, és hogy okkal féltette gyerekeit az anyjuktól, csak azután derült ki, hogy a férfit lelőtték, a nő újraházasodott, majd a gyerekek eltűntek. A Sins of our Mother (Anyánk bűnei) című, háromrészes true crime-sorozatot Skye Borgman rendezte, aki az Abducted in Plain Sight illetve a Girl in the Picture rendezője is. A sorozat Lori Vallow Daybell és Chad Daybell ügyét részletezi, hogy a mormon tanításoktól a vallási fanatizmus és az őrület miként vezette ezt a két embert több gyilkossághoz is.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.