A Szent István Gimnázium tanulója volt egykor az a tankerületi vezető, aki most az iskola tanárait fenyegeti

oktatás
2022 október 04., 09:02
comments 36

„A tanárok egy szigorú utolsó figyelmeztetést kaptak, egyelőre nem rúgtak ki senkit. A tanárok nem engedték a gyerekeknek, hogy fizikailag is elállják az utat, így sorfalat álltak, és ott volt szinte az összes diák kockás ingben” – ezt írta egy szülő a 444-nek arról, mi történt kedd reggel a Szent István Gimnáziumban.

Tiltakozó diákok állják el a Szent István Gimnázium folyosóját, hogy megakadályozzák a tankerületet három tiltakozó tanár kirúgásában
photo_camera Tiltakozó diákok állják el a Szent István Gimnázium folyosóját. Forrás: egy diák

Korábban írtuk: a diáktiltakozások jelképévé vált kockás ingbe öltözött diákok csendesen, békésen igyekeztek megakadályozni a tankerület képviselőit abban, hogy írásbeli figyelmeztetést adjanak át három tanáruknak, akik részt vesznek a polgári engedetlenségi mozgalomban. Eközben néhány szülő az iskola előtt táblákkal tiltakozott az eljárás ellen.

A diákok mellett pár szülő is tiltakozott a gimnázium épülete előtt.
photo_camera A diákok mellett pár szülő is tiltakozott a gimnázium épülete előtt. Fotó: Kaufmann Balázs

A három tanárnak a figyelmeztetést a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Házlinger György hozta el az iskolába. Alig húsz percet töltött a Szent István Gimnázium épületében. Amikor kollégájával együtt kijött, megpróbáltuk megtudni tőle, mi történt.

link Forrás

Információnk szerint Házlinger György maga is a Szent István Gimnázium tanulója volt. Néhány név nélkül nyilatkozó tanár elmondta, hogy nem emlékeznek arra, hogy megfordult volna a most a felügyelete alá tartozó egykori iskolájában. Most először látták az épületben, amikor az évtizedek óta ott dolgozó tanárokat kirúgással fenyegetni jött.

Házlingerről az Index 2019-ben azt írta, tankerülete a 100 ötöst összegyűjtő gyerekeknek jutalmat ígért, ez a jutalom aztán elmaradt. A Túl sok lett a jó tanuló Zuglóban, ezért végül senki nem kapta meg a beígért oklevelet című cikkből az is kiderült, hogy kitartóan keresték a tankerület vezetőjét, aki reakciót ígért, de aztán nem jelentkezett, és később már telefonját sem vette fel, és sms-re sem válaszolt.

Videónk a Kölcsey Gimnáziumból kirúgott tanárokról, és a gimnázium előtt rendezett hétfői tiltakozásról:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.