EJEB: Lengyelország megsértette az elbocsájtott bíró jogait

külföld
október 6., 18:20

Jogsértő volt a lengyel igazságügyi reformokat kritizáló bíró felfüggesztése – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az ítélet szerint a felfüggesztésről határozó fegyelmi testület jogszerűtlenül működik. A lengyel kormány szerint az EJEB-nek nincs joga ítélkezni a lengyel belügyek felett.

Paweł Juszczyszyn 2019-ben az olsztyni regionális bíróságon dolgozott bíróként. Kérelmet küldött a parlamentnek, hogy adják ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (KRS) jelöltjeinek jóváhagyási listáját. A KRS-t a lengyel kormány azért újíthatta meg, hogy nagyobb befolyással lehessen rá. Ez az a szervezet, amely a jogállamiságról és a bírói függetlenségről szóló EU-lengyel viták középpontjában áll.

2019 novemberében az igazságügyi minisztérium megszüntette Juszczyszyn kirendelését a regionáli bírósághoz. Azzal érveltek, hogy a kérelem „alkotmányos szervek tevékenységébe való megengedhetetlen beavatkozást jelentenek”, és „egy bírónak sincs joga egy másik bíró státuszát megkérdőjelezni”. Később eljárást indítottak ellene, a Legfelsőbb Bíróság - a kormány által létrehozott, nemrégiben megszüntetett - fegyelmi csoportja pedig kimondta, hogy a felfüggesztés és a fizetéscsökkentés teljes mértékben indokolt volt.

Idén májusig tartott a felfüggesztés, majd akarata ellenére áthelyezték egy másik, családi ügyekkel és fiatalkorúakkal foglalkozó bíróságra.

Pert indított

Juszczyszyn 2020-ben nyújtotta be ügyét az EJEB-hez. Azzal érvelt, hogy megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményébe (EJEE) foglalt jogait:

  • A tisztességes eljáráshoz való jogát,
  • a magán- és privátélet tiszteletben tartásához való jogát,
  • és a jogkorlátozás alkalmazásának megszorításával kapcsolatos jogait.
photo_camera Az Európai Emberi Jogok Bírósága Strasbourgban. Fotó: MUSTAFA YALCIN/Anadolu Agency via AFP

Az EJEB mai ítéletében megállapította, hogy Juszcyszyn jogait mindhárom vádpontban megsértették. Az ítélet szerint Lengyelországnak harmincezer euró kártérítést kell fizetnie a bírónak. Azt is megállapították, hogy a KRS kinevezései politikailag befolyásoltak voltak a fegyelmi kamara bíróinak kinevezéseikor. (NotesFromPoland)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt