Felfüggesztettet kapott a férfi, aki a váláskor eltitkolta a felesége elől a közös lottónyereményük nagyját

szerencsejáték
2022 november 14., 14:12
comments 2

Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki a válásukkor eltitkolta a felesége elől a közös lottónyereményük jelentős részét, több száz millió forinttal megkárosítva a nőt.

Az ügyben harmadfokon eljáró ítélőtábla csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban első fokon felmentett, majd a másodfokú bíróságon 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélt férfit.

A házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amik fölött a férj rendelkezett.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és autókat vett, de időközben megromlott a házasságuk, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyereményből fennmaradt, őt megillető részt. Az egyeztetéseiken a férfi azt állította, hogy a nyereményből már csak 300 millió forint maradt, pedig a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott kötelezettséget vállalt arra, hogy átutalja a feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, aki ennek teljesítése esetére lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje tévedésbe ejtette, és valójában 410 millió forint járt volna neki.

Az ítélőtábla Benedek Tibor vezette tanácsa az enyhítő körülmények jelentős túlsúlyára és arra tekintettel, hogy a büntetlen előéletű vádlott időközben egy megállapodásban kötelezettséget vállalt az igényelt összeg megfizetésére, úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel is elérhető. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.