A tücsöktenyésztés szépségei

ÁLLAT
2022 november 15., 13:39
comments 4

Megjelent a 444 legfrisebb könyve, az Idegtartás, Szily Lászlótól, vagyis tőlem. A könyv háziállatokról szól. És hobbiállatokról, a házi kedvencekről nem is beszélve. Arról, hogy az emberek néha mennyire nem ismerik azokat az állatokat, akikkel összeköltöznek és hogy ebből milyen vicces és durva helyzetek adódhatnak. Az alanti, reményeim szerint önmagában is élvezhető részlet az Őrjítő zajok az éjszakában című fejezetből származik, főszereplője pedig a talán leggyakoribb élő táplálékállat, rengeteg népszerű hüllő és pók csemegéje, a nem hobbiállattartók körében méltatlanul nagyra értékelt tücsök.

Egy rakás olyan Csodálható és Ufószerű állat akad, akinek a fő tápláléka az élő tücsök. Amiből vagy minden egyes etetés előtt vásárolsz egy kis adagot, vagy annyi elődödhöz hasonlóan te is belesodródsz az otthoni tücsökfarmerkedésbe.

A házi tücsöktartás szépségeiről mindent elmond ez a biztató idézet egy szakcikkből:

„Alomra sincs igazán szükségük a tücsköknek, pár hét alatt termelődik magától a levedlett kitinpáncélokból és bélsárból.”



Kényszerű tücsöktartóként három alapvető lehetőséged van:

  1. Nem szarozol sokat, és berakod őket valami otthon heverő, készen talált, jól zárható műanyag vagy kartondobozba. Gyors, tiszta, eredményes módszer, a tücskeid ugyanis pár nap alatt befüllednek, és megdöglenek, pont azelőtt, hogy megháborodnál az éjszakai ciripeléstől.
  2. Nekiállsz, és még mindig otthon talált alapanyagokból dolgozva összedobsz egy olyan kézműves tücsökvárat, ami kellőképpen szellőzik – ez azért fontos, hogy ne csak a dobozban, hanem a méteres körzetében is átható tücsökszag terjengjen –, és közben patent módon zárható is. Ez elvileg nem lehetetlen, de biztos ami biztos, vezess naplót a tervezés fázisától kezdve, hátha el tudod jó pénzért passzolni egy igazi balfácánokról szóló vígjátékhoz.

Én egyszer régen, még általános iskolás koromban, megpróbáltam a barkácsmódszert.

Fogtam egy kartonpapír cipősdobozt. Sniccer és vonalzó segítségével vágtam egy féltenyérnyi lyukat az egyik oldalára, egy másik féltenyérnyit a fedelére, és egy valamivel kisebbet a tenyeremre. Letöröltem a vért a kartonról, kerestem egy sebtapaszt, majd a mamám textiles dobozában talált szúnyoghálószerű tüllanyagból kivágtam két, a korábban kisniccerezett lyukaknál valamivel nagyobb téglalapot. A két tüllt a megfelelő helyre ragasztottam, a doboz aljára a szakirodalom ajánlásainak megfelelően papír tojástartót helyeztem, majd betelepítettem egy kis adag tücsköt, és lefeküdtem.

Álmomban kacagányos paraszt voltam a tatárjárás idején, és a Tisza mocsaras árterében rejtőzködtem. „Mi van ebédre?” – kérdeztem álmomban, mire a Sanci haverom, aki velem együtt bujdokolt, azt mondta, hogy kenyér. Ahogy beleharaptam, úgy éreztem, hogy menten megfulladok. „Miből van ez?” – kérdeztem Sancitól. „Tölgyfakéreg!” – felelte Sanci büszkén –, egy csomót kellett gyalogolnom miatta, de már rohadtul untam a fűzfát.” Megnyugodva nyeltem le a falatot, de az megakadt a torkomon. „Jól megőrölted te ezt?” – susogtam egy kínai néma kacsa hangján. „Hogy a tökömbe őröltem volna, szerinted hoztam magammal két malomkövet?” – kérdezett vissza Sanci, mire fuldokolva felébredtem. Szerencse, hogy ekkor még hosszú-hosszú évekre voltam az alkalmi vagy stabil szexpartnerekkel történő együttalvástól, mert bárki lett volna is az, biztosan nagyon megijesztette volna, ahogy hörögve-fuldokolva felülök az ágyban, majd a tükörpaplanra köpök egy nyálas, élő tücsköt.

Az átkozottak egyszerűen átrágták magukat a tüllön.

De rajtam persze nem fogtak ki. Másnap szerváltam egy új cipősdobozt, egy közeli épületbontáson pedig szajréztam némi szúnyoghálót, a való életbeli Sancitól pedig kölcsönkértem az apukája pillanatragasztóját, ami akkoriban menőbb dolognak számított a kétkazettás, gyorsmásolós magnónál is. Ezzel aztán nem fognak bírni a kis rohadékok!

A kiszabás már csukott szemmel is ment, a kezem se vágtam meg, szökött táplálékállatok se másztak a számba, így boldogabban ébredtem, mintha Fenyő Miki helyett engem szerződtetett volna frontembernek a Hungária. A boldogságom addig tartott, míg a doboz fedelének leemelése után meg nem láttam a tücsökhullákat. B. Lali apukája szerint a ciántartalmú ragasztó gőzei végeztek velük, márpedig B. Lali apjának mindent elhittünk, hiszen egyrészt autószerelő volt, másrészt volt egy nefelejcskék, kormányváltós Volgája.

Másnap újfajta ragasztóval próbálkoztam. Bár még évtizedekre voltunk az NCIS típusú sorozatok megszületésétől, bűnügyi fotelhelyszínelőként még én is meg tudtam állapítani, hogy ennek a ragasztónak nem a gőze lehetett a mérgező, hanem maga a ragasztó. Onnan gondoltam ezt, hogy a tücskök nem odabent döglöttek halomra, hanem szerteszét a szobámban, de a doboz egyméteres körzetén belül, miután a ragasztóréteg megevése révén kiszabadultak.

A harmadik cipősdoboz szellőztetőrendszere már minden szempontból hibátlanra sikerült – ennyi év után is borzongató felidézni, hogy zsákvarrótűvel varrtam fel a szellőzőhálót –, nem is véletlen, hogy ebből csak a harmadik napon szabadultak ki a lakói. Ezúttal nem kellett fantázia a helyzet elemzéséhez: túl sok mandarint tettem a dobozba folyadékpótlás végett, az átázott papír meg gyorsan megadta magát.

Valahogy elegem lett a karton alapanyagból, de nem csüggedtem, mert nem sokkal korábban igazi kincset találtam a papám festőeszközei között: egy gyémántpengés kézi üvegvágót. Ez az, gondoltam lelkesen, mi lehetne profibb, mint rendes, üvegből készült tücsökterráriumot építeni.

Igazából nagy szerencsém volt, hogy az első szerszámmozdulattal törtem el az üveget, mert a szüleim még ébren voltak, így nem véreztem el, és volt társaságom az ügyeleten.

Mivel ekkoriban még időmilliomos voltam – hasonlóan egyébként a végét járó Kádár-Magyarország összes lakójához –, plusz a peca révén egy rakás jó Duna-parti rovaros pályát ismertem, ezek után könnyű szívvel mondtam le az otthoni tücsöktartásról, és álltam át arra, hogy naponta fogjam meg a szükséges táplálékállatokat.

De a mai kor emberei közül ezt már kevesen engedhetik meg maguknak, nekik marad az otthoni tücsközés. Ott tartottunk, hogy a kortárs állattartónak ehhez 3 lehetősége van tücsökfronton: az első az otthon talált, mondhatni ready made dobozok használata, a második a kézműves tücsökistálló-építés. A harmadik pedig

3.) egy e célra gyártott táplálékrovar-tartó doboz megvásárlása. Ebből alapvetően kétfajta létezik: műanyag, illetve üvegterráriumra hajazó, aminek a teteje szellőzőhálóból készült.

Te is érzed ugye, hogy ezzel még nincs vége?

A tücskök is élnek valamiből, így vagy veszel nekik spéci tápot, vagy száraz kutya-, macska-, csirke- vagy pulykaeledelből és mindenféle zöldség- és gyümölcsfélékből szecskázott csalamádéval eteted őket. Mármint általában, hogy hetente egyszer valami állati fehérjével – túró, főtt hús, akármi hasonló – lepd meg őket. De elég hamar rá fogsz jönni, hogy ha már ennyit szarozol a zsákmányállatokkal, akkor miért ne tenyészd is őket.

Az eddig megismert tücsökmotel és a tücsöktenyészet között árnyalatnyi a különbség: utóbbihoz már csak egy melegítőlámpát vagy egy talajfűtőt kell installálnod, hogy a tücsöknyájad az ideális 28 fokos hőmérsékleten legyen mindig, illetve olyan petéző dobozokat belehelyezni, amikbe sütőben kisütött sóder és tőzeg nedvesített keverékét lapátoltad. Az magától értetődik, hogy akkor már érdemes beszerezni még egy keltető terráriumot is, ahová átrakod a petékkel teli dobozokat.

És ezzel még csak a fő tápláléknak számító tücsök kérdését tárgyaltuk ki úgy-ahogy. De fokozhatod a tébolyt csótány- vagy lisztbogártenyészettel, illetve viaszmolylárva-istálló építésével is.

Az akváriumban lakó állatok etetése sokkal egyszerűbb szokott lenni, kivéve a lárvákkal és ízeltlábúakkal teli pocsolyaakváriumokat, de azoknál éppen a zsákmányállatok saját kezű levadászása a lényeg. Az akvárium trükkje cserébe az, hogy szinte bármilyen lényt be lehet rohasztani bennük, ha nem figyelsz oda.

Joggal teheted fel a kérdést, hogy:

„Na de mi a baj a rohasztással?”

Igazából semmi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.