A franc se akar hős lenni, de most már nem mondhatjuk, hogy kiszállunk, helló, csinálja más

oktatás
2022 november 19., 12:09
comments 15
  • November tizennegyedikétől egyhetes munkabeszüntetést hirdetett a 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára és a Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára. Hozzájuk elsőként az Eötvös József Gimnázium, majd egy sor tankerületi iskola csatlakozott.
  • Ez szintlépés a korábbi tiltakozásokhoz képest: ekkora számban, ilyen hosszú időre senki nem hirdetett ellenállást, mióta a tankerületek kirúgással fenyegették meg a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusokat.
  • Karinthys tanárokkal, szülőkkel és diákokkal beszéltünk, hogy megtudjuk, hogy zajlott náluk az egyhetes tiltakozás.
  • Az derült ki, hogy nem csak a pedagógusokat, de a szülőket és a diákokat is összekovácsolták a tanárokat ért fenyegetések.

„Sok iskolában alaphelyzet az, amit mi most egy hétig csinálunk. Amikor általános iskolás volt a gyerekem, fél évig nem volt matektanár, és a gyerek biológia szakos osztályfőnöke tartotta a matekórát” - mesélte Szili Ágnes, a Karinthy magyar-angol szakos tanára, a tiltakozók egyike. Ő egész hétre polgári engedetlenséget vállalt, de a végzős óráit így is megtartotta.

A tanítás nem állt le teljesen ezen a héten. Ahhoz, hogy érvényes legyen az adott tanítási nap, minden osztálynak legalább négy órát meg kell tartani, ezt csoportösszevonásokkal, felügyeletekkel oldotta meg az intézmény. A végzősök érettségire felkészítő óráit a sztrájkolók és a polgári engedetlenkedők is megtartották, annak ellenére, hogy az engedetleneket erre technikailag semmi sem kötelezte.

photo_camera Szili Ágnes
Fotó: Bankó Gábor / 444

A tiltakozók elmondása szerint voltak ugyan feszültségek azokkal a kollégákkal, akik nem vettek részt a munkabeszüntetésben, de ezeket meg tudták beszélni. Múlt kedden maguk kérték a tantestületi értekezleten, hogy legyen szó erről. „A beszélgetésnek volt egy nagyon jó része, mert olyanok szólaltak meg, akik addig nem, és el tudták mondani, hogy mondjuk miért nem vesznek részt vagy vettek részt eddig. Mi pedig el tudtuk nekik mondani, hogy mi miért csináljuk” - mondta Szili Ágnes.

A tiltakozók elsősorban azt szeretnék, hogy valódi, érdemi párbeszéd induljon a pedagógusok és a munkáltatóik közt. Az egyhetes munkabeszüntetést azért indították, mert azt látták, az egy-egy napos sztájkok vagy engedetlenségi akciók nem értek célt. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár november elején leült ugyan újra tárgyalni a szakszervezetekkel, de előrelépés nem történt. „Akkor éreztük, hogy most még határozottabban meg kell mutatnunk, hogy továbbra is szeretnénk, ha komolyan vennének minket” - mondta Szili Ágnes. Kollégája, Horváth Brigitta abban bízik, egyszer sikerül végre elérniük azt az ingerküszöböt, hogy tankerületi és oktatásirányítási szinten foglalkozni kezdjenek velük. Szerinte a „mennyiségi részét”, hogy mennyien állnak ki az ügy mellett, azt már ősszel többször megmutatták a tüntetéseken. Reméli, hogy kitartás kérdése az, hogy meg is hallgassák őket.

photo_camera Horváth Brigitta
Fotó: Bankó Gábor / 444

A karinthys tanárok akkor kerültek be először a hírekbe, mikor több száz spontán tüntető társaságában vonultak a tankerületi irodájukhoz október hetedikén. A Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Rábel Krisztina ugyanis az iskola igazgatójával akarta megküldeni 24 tanárnak a figyelmeztető levelet a polgári engedetlenség miatt. A pedagógusok viszont nem voltak hajlandóak az igazgatótól átvenni a papírt, helyette Rábel irodájához vonultak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.