Meghalt Mészöly Kálmán

GYÁSZ
november 21., 21:55
comments 7

Életének 81. évében meghalt Mészöly Kálmán, az egyetlen magyar, aki játékosként és szövetségi kapitányként is részt vett világbajnokságon.

A magyar labdarúgás ellentmondásos megítélésű szereplője volt. Futballista-pályafutását kivételes, ma már utánozhatatlan sikerek jellemezték: két világbajnokságon egy ötödik és egy hatodik hely, Európa-bajnoki bronzérem, négy magyar bajnoki cím. Legnagyobb edzői sikere az 1982-es vébészereplés. Nagy botrányt kavart egy dokumentumfilm, ami megmutatta, hogyan irányítja a válogatottat a pálya széléről, a 2012-es sikertelen Eb-pályázat egyik arcaként a repülőtéren került összetűzésbe a drukkerekkel, az MLSZ-elnöki tanácsadói pozícióját pedig egy rasszista kijelentés miatt vesztette el. A futball az elmúlt évtizedekben annyit változott az ő fiatal korához képest, hogy szenvedélyes, keresetlen stílusa, szókimondása néha még a stadionok környékén is idegenül hatott.

photo_camera Fotó: Labdarúgás / Arcanum

Gyerekként az óbudai III. Kerületi TTVE-ben kezdte pályafutását, felnőttként szeretett klubján, a Vasason kívül máshol nem játszott. A válogatottban 1961 és 1971 között 61 mérkőzésen hat gólt szerzett, ezzel a válogatottsági örökranglista harmincadik helyén áll. Az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon vett részt, válogatottunk mindkétszer bejutott a negyeddöntőbe. Legemlékezetesebb mérkőzése az 1966-os vébé 3:1-es brazilverése volt, 11-esből ő szerezte a harmadik gólt, majd egy vállsérülés miatt felkötött karral fejezte be a mérkőzést. Ez volt pályafutása csúcspontja.

Szerepelt a magyar labdarúgás egyik legsúlyosabb kudarcával zárult 1969. decemberi marseilles-i vb-selejtezőn, ahol a csehszlovákok 4:1-re ütötték ki válogatottunkat, és ezzel eldőlt: 1950 után ismét a magyarok nélkül rendezik a világbajnokságot. "A mi időnk lejárt" - nyilatkozta a meccs után az akkor még csak 28 éves Mészöly, akit közel egy évig nem hívtak a válogatottba, és utána is már csak öt meccse volt.

A hetvenes években klubedzői pályafutását a Vasassal elért bronzérme koronázta meg, Angyalföldről lett 1980-ban a válogatott szövetségi kapitánya. Anglia mögött, Svájcot, Norvégiát, Romániát megelőzve juttatta ki a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra. Az elvárás az 1966-os siker megismétlése, vagyis a csoportból való továbbjutás volt. Salvadort 10-1-re vertük, ez mindmáig a világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű győzelme, az argentinoktól 4-1-re kikaptunk, a továbbjutásról döntő, belgák elleni meccsen ugyan sokáig vezettünk, végül az 1-1-es döntetlen a kiesésünket jelentette.

A szereplés vállalható volt, Mészöly a helyén maradhatott, végül 1983 júniusában egy dániai vereség után mondott le. Két időszakban volt még szövetségi kapitány, a magyar futball zuhanórepülése alatt: 1990-91-ben 18, 1994-95-ben 11 mérkőzés jutott neki. Az első és második szövetségi kapitányi kinevezése között bundagyanú miatt - a Zalaegerszeg szaktanácsadója volt ekkoriban - fél évre eltiltották a labdarúgástól. A török válogatottat is irányította egy olyan korszakban, amikor még csak fejlődött az ország futballja, volt török és szaúd-arábiai klubedző is.

Az 1982-es világbajnokság előtt "...és Mészöly Kálmán, a kapitány" címmel dokumentumfilmet forgattak vele. Egy napját követték végig, az edzőtábortól való indulástól a Népstadionban rendezett győztes magyar-norvég meccs lefújásáig. Országos felháborodás lett abból, hogy Mészöly Kálmán - ahogy vélhetően a legtöbb edző mérkőzés közben - káromkodott a kispadon. A filmről, ami a mai, futballcsapatok kulisszák mögötti életét bemutató sorozatok előképe volt, évtizedekkel később azt mondta: nem szégyelli a káromkodásait, saját magát adta, és ez a hevület is kellett ahhoz, hogy a válogatott kijusson a vébére.

Mészöly Kálmán az egyik arca volt Magyarország és Horvátország 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogára kiírt pályázatának, amit sokan favoritnak tartottak. A döntő fordulóban végül a lengyel-ukrán pályázat 8, az olasz 4, a magyar-horvát pedig nulla szavazatot kapott. Magyarországon hatalmas felháborodás lett az ügyből, a hazatérő küldöttséget a ferihegyi reptéren dühös szurkolók várták. Mészöly dicséretére legyen mondva, hogy kiállt a tömeg elé: "Beleőrültem, sírva fakadtam, mikor kijött az eredmény" - mondta, és arra utalt, hogy a lengyel és ukrán pályázat nem tisztességes körülmények között nyert.

Egy 2007-es sportműsorban az MLSZ elnöki tanácsadójaként nyilatkozott többek között a magyar labdarúgó-bajnokság színvonaláról. Azt mondta, vannak idegenlégiósok, akik nem emelnek azon, "egyik-másik épphogy leugrott a fáról Afrikában, és már itt van". A kijelentéséért bocsánatot kért, az MLSZ-ben viselt posztjáról lemondott.

2016-tól egyre többet betegeskedett, sokat volt kórházban. 2021 nyarán a nyolcvanadik születésnapján a nevét viselő focisuliban köszöntötték fel egykori játékosai, játékostársai. Október végén tüdőgyulladással szállították kórházba, majd a koronavírust is elkapta.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt