Megvan Vitézy Dávid utódja, Nagy Bálint lehet az új közlekedési államtitkár

POLITIKA
november 22., 18:42
comments 6

Megvan a múlt héten lemondott közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid utódja: pozícióját Keszthely korábbi polgármestere, a jelenlegi beruházási államtitkár Nagy Bálint veheti át, értesült kormányzati forrásokra hivatkozva a Telex.

Nagy Bálint ellen január végén eljárás indult, amiért évekig különböző gazdasági társaságok felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaként is díjazást kapott - annak ellenére, hogy az önkormányzati törvény ezt tiltja. A politikus azután mondott le a céges megbízásairól, hogy a 24.hu rákérdezett az összeférhetetlenségre.

photo_camera Forrás: Nagy Bálint/Facebook

A volt közlekedési államtitkár egy Facebook posztban jelentette be a távozását egy héttel ezelőtt, mondván, hogy mivel Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, az ő feladatai is véget érnek. A közlekedés ügye a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumhoz került.

Kérdésünkre Lázár János azt mondta, Vitézy és közte semmilyen konfliktus nem volt, tehát nem ez volt a lemondásának oka. A döntést pedig így kommentálta: „Azt, hogy én mit szeretnék, azt tőlem senki nem kérdezte meg, meg nem is várta meg, úgy látom.

Nagy Bálint helyére pedig Ágh Pétert nevezik ki beruházási államtitkárnak. Ágh már három évvel ezelőtt is a beruházások nagymestere volt: a nevéhez fűződik például ez a körforgalomban felavatott zászló, zászlótartó és márványtábla is.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt