„Attól még, hogy az emberek mezítláb érkeznek a határhoz, nem fogjuk beengedni őket” – mondja a litván belügyminiszter

határ
november 23., 16:51
comments 2

A fehérorosz hatóságok arra buzdítják a migránsokat, hogy mezítláb próbálják átlépni a határt a hideg időben, így gyakorolva nyomást a határőrökre, hogy beengedjék őket – mondta el a litván belügyminiszter Vilniusban.

Agne Bilotaite szerint a fehérorosz oldalon kis sátortáborokat létesítettek a litván határon illegálisan átkelni vágyó migránsok elszállásolására. Litvánia továbbra sem engedi át őket a határon, de a határőrségtől élelmiszerből, ruhából és cipőből álló segélycsomagot kapnak – mondta Bilotaite, aki szerint „attól még, hogy az emberek mezítláb érkeznek a határhoz, nem fogjuk beengedni őket”.

photo_camera Agne Bilotaite az ukrajnai Hosztomelben május 5-én. Fotó: DOGUKAN KESKINKILIC/Anadolu Agency via AFP

Rimantas Petrauskas, a litván határőrség parancsnokának helyettese elmondta, hogy kilenc migránst már egészségügyi létesítménybe kellett szállítani, de ennél sokkal többen vannak, akik nem az időjárásnak megfelelő öltözetben érkeznek a határhoz, és megpróbálnak átkelni Litvániába – idézte a BNS balti hírügynökség a tisztségviselőt.

Hivatalos adatok szerint január óta több mint 10 ezer embert tartóztattak fel a fehérorosz-litván határon.

A litván belügyminiszter azt mondta, reméli, hogy a nemzetközi szervezetek is felfigyelnek a helyzetre, amit már jelzett az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Vöröskeresztnek.

A vilniusi kormányt bírálják a szigorú bevándorlási politikája miatt. Litvánia közel 680 km-es határon osztozik Fehéroroszországgal, ami egyben az EU külső határa. 2021 nyarán és őszén emberek ezrei próbáltak meg illegálisan bejutni az EU-ba ezen a szakaszon. Brüsszel egy évvel ezelőtt azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szervezetten szállít migránsokat válságrégiókból az EU külső határához. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt