Emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat két nő ellen

bűnügy
2022 november 28., 09:37
comments 2

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 53 és egy 56 éves nő, illetve utóbbi élettársa ellen, amiért „megélhetésüket abból biztosították, hogy – többek között kiskorú, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévő – nők prostitúciós tevékenységét felügyelték” az V. kerületben.

A vádirat szerint „a prostitúciós tevékenységet végző sértettek az általuk megkeresett összegeknek a két nő által előre meghatározott részét”, úgynevezett „madámpénz” címén kellett kifizetniük a két nőnek. A sértettek ügyfelei jellemzően belvárosi szállodák külföldi vendégei voltak.

Az 53 éves nő négy sértett – köztük egy kiskorú –, míg a másik nő és élettársa öt sértett – köztük két kiskorú – nő kizsákmányolásában vettek részt. Volt olyan sértett, aki gyermekotthonból szökött el és kezdett prostitúcióba, illetve a vádlottaknak voltak olyan társaik is, akik a saját, érzelmileg kihasznált párjaikat ajánlották fel prostitúcióra. Utóbbi bűntársaik ellen elkülönített büntetőeljárás folyik.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal szemben minősített emberkereskedelem, kitartottság, üzletszerű kerítés, gyermekprostitúció miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és velük szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

A két nő bűnügyi felügyelet alatt áll, a férfi más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.