A rendőrök egy keszthelyi iskola konténeréből húzták ki a bedrogozott tolvajt

bűnügy
2022 november 30., 18:08

A megalapozott gyanú szerint kedden, kora délután egy 23 éves salgótarjáni férfi besétált egy keszthelyi étterembe, ahol kihasználva, hogy a pult mögött épp nem volt senki, elvette az egyik dolgozó pénztárcáját. De a sietve távozó tolvajt tetten érte a személyzet, és követni kezdték.

Az elkövető, hogy lerázza a nyomában járókat, egy iskola udvarára ment be, ahol egy szemétgyűjtőbe bújva keresett menedéket. A helyszínre érkező rendőrök megtalálták, és kihúzták a konténerből, majd előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra.

Egy ismerős helyzet: Saul Goodman letartóztatása. (A Better Call Saul című sorozatról itt írtunk hosszan.)
photo_camera Egy hasonló helyzet a Better Call Saul című sorozatban, amiről itt írtunk. Illusztráció: NukemDead/Youtube

A férfi zavart viselkedése miatt felmerült a gyanú, hogy be van drogozva, a gyanút a kábítószergyorsteszt is igazolta.

Az elkövető gyanúsítotti kihallgatásán kiderült, hogy őt aznap délelőtt a nagykanizsai nyomozók már egyszer kihallgatták, mivel hajnalban a vasútállomáson kifejelte az utasellátó ajtajának üvegét, hogy onnan ételt lopjon.

A keszthelyi rendőrök lopás és kábítószer-fogyasztás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a gyanúsítottat, és előterjesztették a letartóztatását. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.