Havi 200 ezer dollár gyerektartást fog fizetni Kanye West Kim Kardashiannek

bulvár
2022 november 30., 6:37
comments 3

A rapper és az üzletasszony/influenszer megegyezett válásuk anyagi részleteiben - írja a Guardian. Ez eddig nem sikerült, ezért úgy volt, hogy decemberben bíróság elé viszik az ügyet.

Az egykori férj és feleség benyújtottak egy dokumentumot a bíróságra, amelyben a bíró jóváhagyását kérik megállapodásukra, mely szerint Kanye West, vagy ahogy mostanában hívják, Ye havi 200 ezer dollár gyerektartást fizet Kim Kardashiannek.

A gyerekfelügyeletet megosztják, és egyikük sem fog házastársi tartást fizetni a másiknak. Az egykori páros tagjai március óta számítanak újra facérnak, válásuk nyolc évnyi házasság után lett végleges. Négy közös gyerekük van, három és kilenc év közöttiek.

A gyerekek biztonságára testőrök vigyáznak, a szolgáltatás költségeit megfelezik, ahogy a magániskoláét is. Mindketten maguk fizetik adósságaikat is. Kardashiannek és Westnek volt házassági szerződése, így vagyonuk jó része sosem volt közös.

A keresetet Kardashian adta be 2021 februárjában, és jó ideig úgy tűnt, sikerül barátságban elválniuk. Szakításukról nem beszéltek nyilvánosan egészen az idei év elejéig, amikor West a közösségi oldalakon rohant ki egykori felesége családja és új párja, Pete Davidson ellen. Arra panaszkodott többek közt, hogy nem engedték, hogy fontos szülői döntéseket hozzon meg, és kizárták gyerekei születésnapi partijairól és más hasonló eseményekről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt