Tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete a nyolc tanár kirúgása ellen

oktatás
2022 november 30., 14:11

Tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezte (PSZ) a nyolc tanár kirúgása ellen, amelyből hat karinthy-s, egy eötvösös és egy a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára.

Közleményükben azt írják:

„Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a kormánynak csak a megtorlás, a megfélemlítés, a feszültség további gerjesztése, a tiltakozásukat polgári engedetlenséggel kifejező pedagógusok munkaviszonyának megszüntetése az egyetlen válasza az oktatás súlyos válságára. Érdemi párbeszéd, érdemi döntés nincs.
A PSZ is kitart álláspontja mellett: a kirúgás aránytalan büntetés azokkal a pedagógusokkal szemben, akik éppen diákjaik jövője érdekében tiltakoznak.
Ha a kormány nem korlátozta volna a sztrájkjogot, illetve azt visszaállította volna a tiltakozó tömegek követelésére, a polgári engedetlenségre, így annak szankciójára sem került volna sor.”

Épp a mai napon terjesztik elő a pestszentlőrinci önkormányzat közgyűlésén, hogy a Karinthy Frigyes Gimnázium tantestülete díszpolgári címet kapjon. A XVIII. kerület polgármestere Szaniszló Sándor a hvg.hu-nak azt mondta, a díszpolgárság megszavazása mellett lesz egy másik napirendi pont is, miszerint:

„az önkormányzat 10 millió forintot különített el korábban arra az esetre, ha kerületi pedagógusokat retorzió érné tiltakozásuk miatt. Ebből 1-1 millió forinttal támogatják a hat kirúgott tanárt, a többieket pedig az engedetlenség miatt kifizetetlen óráikért kárpótolják.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.