Lavrov ismét kikelt Amerika, az egész Nyugat, sőt, még a pápa ellen is

háború
2022 december 01., 12:52
comments 44

Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában megtartott, az európai biztonság kérdéseiről szóló sajtótájékoztatóján.

„Egyedül csak az világos, hogy ha és amikor, egy bizonyos időpontban a nyugati szomszédaink - és a szomszédságtól nem lehet elszakadni -, a nyugati szomszédaink és korábbi partnereink hirtelen érdeklődni kezdenek majd az európai biztonsággal kapcsolatos közös munka valamilyen módon történő helyreállítása iránt, akkor ez a helyreállítás nem sikerül majd” - mondta Lavrov.

Álláspontja szerint Európa biztonságát teljesen alárendelték az Egyesült Államokénak, ami egyebek között abban is megnyilvánul, hogy Washington elveti a földrésznek a NATO-tól különböző stratégiai autonómiáját. Lavrov hangoztatta, hogy a NATO visszatért a több mint hét évtizeddel ezelőtti hidegháborús feladatköréhez, nevezetesen ahhoz, hogy az oroszokat Európán kívül, az amerikaiakat Európán belül, a németeket pedig ellenőrzés alatt tartsa. Hozzáétette, hogy ez a felügyelet szerinte Németország mellett most már az egész kontinensre kiterjed.

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat dominanciára törekvése, a NATO keleti bővítése miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem élt történelmi esélyével, és az összeurópai biztonság alappillére helyett marginális szervezetté válik.

„Kihasználva számbeli fölényét, a Nyugat már évek óta próbálja (...) privatizálni ezt a szervezetet. Vagy talán helyesebb lenne azt mondani, hogy megkísérelik rajtaütésszerűen elfoglalni az EBESZ-t, hogy leigázzák (...) a regionális párbeszédnek ezt az utolsó platformját” - mondta Lavrov, aki szerint hasonló folyamat korábban az Európa Tanácsban is végbement.

Emlékeztetett rá, hogy az EBESZ-tagállamok összes vezetője aláírta azokat a dokumentumokat, amelyek az egységes és oszthatatlan biztonság elvét tartalmazzák, valamint azt az elvet, hogy egyetlen szervezet sem játszhat domináns szerepet az európai biztonság rendszerében.

A miniszter egyebek között nehezményezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök egy európai politikai közösség létrehozását javasolva mindenkit meginvitált, kivéve Oroszországot és Fehéroroszországot. Emellett azt is kifogásolta, hogy Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Annalena Baerbock német külügyminiszter nyíltan arról beszélt, hogy az európai biztonságot Oroszország ellenében és nem vele együtt kell kiépíteni.

Szergej Lavrov június 9-én Jerevánban.
photo_camera Szergej Lavrov június 9-én Jerevánban. Fotó: Sputnik via AFP

Lavrov szerint a Nyugat ellenőrzése alá került EBESZ nemhogy nem törekedett az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások betartatására, de épp ellenkezőleg, a minden megnyilvánulásában oroszellenes „kijevi rezsim” pártjára állt, az EBESZ különleges megfigyelő missziója pedig műszaki eszközeivel az ukrán hírszerzést segítette a Donyec-medencében.

Mint mondta, a Nyugatnak valós esélye volt elejét venni az ukrajnai konfliktusnak, ám semmibe vette az orosz javaslatot, hogy hagyjon fel a NATO keleti bővítésével, és dolgozzanak ki különleges biztonsági státuszt Ukrajna számára. Kifejezte Moszkva készségét arra, hogy visszatérjen a kezdeményezés megvitatására.

Lavrov azt hangoztatta, hogy Oroszország „a törvényes érdekeit védelmezi Ukrajnában a nemzetközi jog alapján”, és arra az ukrán infrastruktúrára mér csapásokat, ami segíti oroszok legyilkolását.„Kiiktatjuk azokat az energetikai létesítményeket, amelyek lehetővé teszik Ukrajna ellátását halálos fegyverekkel, azért, hogy oroszokat öljenek velük” - mondta Lavrov.

A miniszter szerint az Egyesült Államok és a NATO közvetlen résztvevői az ukrajnai konfliktusnak, egyebek között azzal, hogy fegyvert szállítanak, zsoldosokat és katonai kiképzőket küldenek Ukrajnába, és katonákat képeznek ki a saját területükön.
Kitért Ferenc pápa nyilatkozatára, amelyben a katolikus egyházfő kegyetlenséggel vádolta meg az Ukrajnában harcoló csecseneket és burjátokat. Lavrov szerint ez az „érthetetlen, egyáltalán nem keresztényi kijelentés” nem segíti a rendezés ügyét, mint ahogy nem használ a Vatikán tekintélyének sem.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az orosz energiahordozókra vonatkozó árplafon bevezetésére tett nyugati kísérlet azt üzeni mindenkinek, hogy távolodjon el a globalizáció során bevezetett nyugati eszközök használatától. Elmondta, hogy egy ilyen korlátozást Oroszország figyelmen kívül hagyna, és közvetlenül tárgyalna partnereivel.

A tárcavezető azt is kifogásolta, hogy a NATO be akarja vonni Indiát egy Oroszország- és Kína-ellenes szövetségbe. Azzal is megvádolta az észak-atlanti szövetséget, hogy a Dél-kínai-tenger térségében fel szándékozik szítani a feszültséget.
Lavrov szerint az Egyesült Államok ugyanúgy szét kívánja verni a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét (ASEAN), ahogyan azt az EBESZ-szel tette.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.