Megszűnik a nyomtatott Színház folyóirat

színház
2022 december 01., 13:40
comments 2

Nem vész el, csak átalakul - kezdődik a szerkesztőség üzenete. Az 55 éves Színház folyóirat novemberben szokta beindítani előfizetői kampányát, de ilyen többet nem lesz: nyomtatott formában decemberben jelenik meg utoljára a hagyományosan legfontosabbként számon tartott színházi lap.

„A megszűnés nekünk is fáj, és nem jószántunkból, inkább hideg logikából döntöttünk így” - írják. A Színház hat évvel ezelőtt már felfüggesztette a megjelenését a töredékére csökkentett állami támogatása miatt, és most is arról írnak, hogy „a hosszú távú finanszírozhatóság permanens bizonytalansága” a papíralapú megjelenés fő akadálya. De van más is: „Fenntarthatatlan az olvasási szokások megváltozása, a krónikus szerzőhiány, a szerkesztői túlterheltség, de a környezetbarát szempontok és sok más miatt is.”

„Ám annak még a látszatát is kerülni szeretnénk, hogy áldozatok lennénk. Nem vagyunk sem a magunk, sem mások áldozatai, még ha jól tudjuk is, hogy a NER-ben minden szinten szinte mindent megtesznek azért, hogy ne virágozzék minden virág.”

De nem csukják be a boltot, csak újrarendezik a kirakatot. „Szorgalmasan keressük azokat a módozatokat és lehetőségeket, amelyekkel a mégoly felszínessé és felületessé váló olvasási szokások ellenére is talpon tudunk maradni, és mélyebb, összetettebb, elemzőbb szakmai tartalmakat is el tudunk juttatni az olvasókhoz.”

Ennek első lépése egy új honlap lesz, ahol a kultúrtörténeti jelentőségű archívumot is lehet majd böngészni átlátható és felhasználóbarát módon, de a szinhaz.net új tartalmakat is tartogat majd. „Egyrészt felfrissítve-megújulva bővíti a korábbi netes kínálatot (kritikák, háttéranyagok, drámák, podcastok, interjúk stb.), másrészt úgynevezett tematikus dossziékba rendezve helyt ad komplexebb, elemzőbb, rétegzettebb cikkösszeállításoknak, tematikus fókuszoknak.”

Jövő év elején lesz néhány átmeneti hónap, amikor már nem lesz nyomtatott lap, de még a régi honlapot használják, zárják bejelentésüket a szerkesztők. „A tavaszi szellő azonban, reméljük, minket is felkap majd, és új kalandok, célok felé repít.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.