Szijjártó egykori futsalos munkatársának cége százmilliókat kapott a külügyminisztériumtól

barátság
2022 december 06., 07:25
comments 23

280 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Külügyminisztérium háttérintézményétől Benkő Szilárd, Szijjártó Péter külügyminiszter korábbi kabinetfőnökének és futsalos csapattársának építőipari cége. A támogatást a koronavírus-járvány idején nehéz helyzetbe került vállalkozások kapták, Benkő cégének beruházást és négy munkahely megőrzését kellett vállalnia cserébe - írja a Direkt36.

Szijjártó Péter és Benkő Szilárd, aki eredetileg hangszerkészítőként végzett a Zeneakadémián, korábban együtt fociztak a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatában, később pedig együtt is dolgoztak a külügyminisztériumban egészen 2015 tavaszáig, amikor Benkő távozott a minisztériumból arra hivatkozva, hogy a magánszektorban folytatja.

photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A Direkt36 azt írja, bár Benkő valóban az üzleti életben tevékenykedett, nem szakadt meg a kapcsolata az állammal, és a Szijjártó által vezetett külüggyel sem. 2020-ban az egyik cége, az EUTEK Építő Kft. 280 millió forint értékű, vissza nem térítendő állami forráshoz jutott Szijjártó minisztériumának egyik háttérintézményétől. Erre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került cégek pályázhattak, hogy ne kelljen kirúgniuk az alkalmazottaikat. A támogatásért cserébe az EUTEK 4 darab munkahely megőrzését és 560 millió forintnyi beruházást vállalt. Az nem világos, milyen beruházásról volt szó, de a cég csaknem 260 millió forintos profittal zárta az évet. Egy év múlva pedig 750 millió forint osztalék kifizetéséről határozott a társaság. Benkő 2022-ben egy cégén keresztül 95 százalékos tulajdonosa lett egy évi több milliárdos bevételű építőipari vállalkozásnak is.

Benkő 2020-ban egyébként együtt jachtozott Szijjártóval a Lady MRD nevű NER-es luxusjachton:

Benkő Szilárd a Lady MRD fedélzetén
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A VER-BAU Kft. egy több évtizede működő vállalkozás, melynek az elmúlt években nagy összegű állami megrendelései voltak, 2020-ban elnyertek például egy 2 milliárdos kórházépítési projektet.

Idén nyáron a korábban a Buddha Bar Hotelt is üzemeltető, kormányközeli arab nagybefektetőktől vásárolt egy ingatlankezelő céget is, így két Andrássy úti ingatlannak is tulajdonosa lett.

A Direkt36 a VER-BAU vételáráról és az EUTEK-nek ítélt támogatásról is küldött kérdéseket Benkő Szilárdnak, de az üzletember nem kívánt reagálni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerint a támogatási program, amelyben Benkő cége is részesült, rendkívül sikeres volt, és 12.600 munkahely jött létre általa. A Benkő Szilárdra vonatkozó konkrét kérdésekre ugyanakkor nem válaszoltak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.