Szijjártó Péter a migrációról és a trieszti kikötőről tárgyal Matteo Salvinivel

POLITIKA
2022 december 07., 09:18
comments 6

Rómába látogatott a magyar külügyminiszter, ahol Matteo Salvinivel, Olaszország kikötőkért is felelős infrastrukturális miniszterével egyeztet. Szijjártó Facebook-posztjában arról ír, a két fő téma a migráció és a trieszti kikötő ügye.

A külügyminiszter azt írja, Salvini „méltán szerzett hírnevet Európában, hiszen ő volt az első nyugat-európai állami vezető, aki világossá tette, hogy az illegális migránsok biztonsági kockázatot jelentenek Európa számára”. A szélsőjobboldali Lega elnöke valóban keményen lépett fel a bevándorlók ellen - még belügyminiszterként, egy másik kormány tagjaként. Olyannyira keményen, hogy saját hazájában kellett ezért bíróság elé állnia.

Szijjártó Péter Rómában tárgyal Matteo Salvinivel 2022. december 7-én.
photo_camera Szijjártó Péter Rómában tárgyal Matteo Salvinivel 2022. december 7-én. Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Salvini nem engedte kikötni az embereket a tengerből kimentő NGO-k hajóit, az Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója csaknem három hétig vesztegelt a szicíliai partoknál, fedélzetén 147 emberrel, akiket Líbia közelében vettek fel. Több bevándorló a vízbe vetette magát kétségbeesésében, miközben a kapitány kérvényezte, hogy a hajó befuthasson egy biztonságos közeli kikötőbe. A várakozás ideje alatt több embert humanitárius vagy egészségügyi okokból partra vittek, és végül Lampedusán engedték partra szállni a még a hajón maradt 83 embert. A szicíliai ügynökség kötelességmulasztással és emberrablással vádolta a volt belügyminisztert.

Olaszország nemrég megválasztott, posztfasiszta miniszterelnöke, Giorgia Meloni osztja Salvini nézeteit. Október vége óta több NGO-hajónak sem engedték meg, hogy kikössenek olasz földön, ami diplomáciai botrányt is okozott Franciaországgal. Az új kormány azt is tervezi, hogy újra módosítják a Salvini nevéhez fűződő ún. biztonsági törvénycsomagot. A változás lényege, hogy kivennék az ügyészség kezéből az illegális bevándorlással kapcsolatos eljárások lefolytatását, és visszaadnák azt a kormánynak, illetve hogy elkoboznák a menekülteket tengerből mentő szervezetek hajóit.

A trieszti kikötőben tervezett magyar beruházás régóta húzódik. Ahogy arról mi is beszámoltunk nemrég, a kikötőt összesen 200 millió euró értékben fejlesztik, ebből 45 millió eurót fizetnek az olaszok, amit az olasz helyreállítási alapból fizetnének. Salvinit azonban látszólag most sokkal jobban lefoglalja az, hogy megvalósítsa régi álmát, és hidat építsen a Messina-szorosnál, ami összekötné az olasz csizmát Szicíliával. A politikus egyébként EU-s pénzből finanszírozná a beruházást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.