Nem szól bele az Európai Bizottság abba, hogy a lettek letiltották az utolsó független orosz tévét

külföld
2022 december 08., 20:26
comments 4

Az Európai Bizottság nem szól bele abba, hogy a héten Lettország leállította az utolsó független orosz tévét, a Dozsgyot. A bizottság szóvivóje a BBC-nek annyit mondott, hogy az ellenzéki tévé engedélyének visszavonása nemzeti döntés volt, ami a nemzeti szabályokon alapult, és az ország állambiztonsági szolgálatának értékelése után született. A médiumoknak be kell tartaniuk az adott ország nemzeti szabályait és eljárásait, be kell szerezniük a szükséges engedélyeket és vízumot a munkatársaik számára. Ugyanakkor a bizottság üdvözli az orosz és fehérorosz független médiát az EU-ban.

A lett hatóságok a Dozsgyot azzal vádolják, hogy olyan tartalmakat sugároz, amik Moszkva ukrajnai invázióját támogatják. A megvádolt csatorna a közösségi médiában közzétett bejegyzésében „igazságtalannak és abszurdnak” nevezte mindezt. Kira Jarmis, Alekszej Navalnij sajtótitkára azt mondta, hogy a Dozsgy engedélyének elvétele Putyint segíti.

A hónap elején a lett hatóság 10 ezer eurós bírságot szabott ki a csatornára, mert az olyan térképet mutatott be, amin a megszállt Krím Oroszország részeként szerepelt. A csatornát elmarasztalták továbbá azért is, mert az orosz hadsereget „a mi hadseregünknek” nevezte egy, az újoncok ellátásáról szóló anyagban.Az egyik műsorvezetőt, Alekszej Koroszteljovot elbocsátották emiatt.

Az Oroszországban az egyik utolsó ellenzéki tévének számító csatorna nem sokkal a háború kitörése után, márciusban függesztette fel az otthoni működését, nehogy büntetőeljárások indulhassanak miattuk egy hamarosan életbe lépő törvény miatt, ami alapján nem nevezhetnék háborúnak a háborút, inváziónak az inváziót.

A csatorna történetéről és a Putyin-rendszer bedurvolásáról nemrég egy dokumentumfilm is készült:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.