Kimerült a keret, négy hete nem fizet a magyar állam a művégtagok és egyéb egyedi gyártású gyógyászati segédeszközök után

gazdaság
2022 december 09., 08:34
comments 9

A Népszava információi szerint négy hete nem fizeti a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az egyedi gyártású gyógyászati segédeszközöket előállító 180-200 cégnek a betegeknek már átadott termékek után járó támogatást. Eddig mintegy 1,5-2 milliárd forintot tarthattak vissza.

Ezek a cégek készítik többek között a művégtagokat, fűzőket, járógépeket vagy az ortopéd cipőket. A NEAK azzal indokolta a támogatás visszatartását a lap információi szerint, hogy

„a megnövekedett számú, és néhány esetben indokolatlan felírások miatt a 2022-ben ezen támogatási jogcímre rendelkezésre álló előirányzat elfogyott.”

Az egyik gyártói szövetség vezetője elmondta, hogy a vállalkozások a NEAK-kal kötött szerződés értelmében heti, kétheti vagy havi rendszerességgel számolnak el a biztosítóval, és eddig jellemzően 8 napon belül utalta is járandóságukat a biztosító, de az évtizedek óta működő szisztéma mostanra felborult, mivel elfogyott a pénz az egyedi gyógyászati segédeszközökre elkülönített költségvetési sorról.

A vezető elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben lehetett olvasni a sajtóban arról, hogy két, egyedi eszközöket gyártó és forgalmazó cég fiktív vényekre számolt el jogtalanul 200 millió forint értékben termékeket a biztosítónak, de a mostani visszatartás mindenkit érint. Mint fogalmazott, olyan mintha most emiatt büntetnék az egész ipart.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára példátlannak nevezte a történteket, mint mondta, a korábbi években is előfordult már a keret túlköltése, mégsem tartotta vissza a biztosító a járandóságokat. Mint fogalmazott, 2011 és 2019 között minden évben többet költött a biztosító a gyógyászati segédeszköz-támogatásra, mint amekkora összeg arra a költségvetésében szerepelt.

Hozzátette azt is, hogy az érintett cégek jellemzően magyar tulajdonú kisvállalkozások, melyeknek nincs érdemi tartalékuk, és mivel az egyedi gyártás anyag- és alkatrészigényes, emiatt a tartozás tovább szivárog. „A kialakult helyzet miatt az érintettek sem bért, sem egyéb közterheket nem tudnak lassan fizetni.”

A lap megkereste a NEAK-ot, de ugyanazt a választ kapták, mint a cégek: „A megnövekedett számú, és néhány esetben indokolatlan felírások miatt a 2022-ben ezen támogatási jogcímre rendelkezésre álló előirányzat elfogyott. Folyamatban van a helyzet megnyugtató rendezése, hogy biztosításra kerüljön az a forrás, amely fedezetül szolgál a jogosan elszámolt segédeszközök támogatásának kifizetésére.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt