Leszállították az első, Boeing- és Airbus-kihívónak szánt kínai utasszállítót

külföld
2022 december 09., 07:54
comments 5

A China Eastern Airlines az első légitársaság, amely kapott egy példányt a kínai gyártású új utasszállítóból, a C919-esből. A repülőgépet pénteken adták át a sanghaji reptéren, ahol próbakört is tett. A C919-esek gyártásával komoly ambíciói vannak a kínai államnak, az utasszállítókat vállaltan a Boeing és az Airbus gépeinek kihívójaként tervezik piacra vezetni.

a C919-es egy novemberi bemutatón
photo_camera a C919-es egy novemberi bemutatón Fotó: -/AFP

A C919-et a kínai állami repülőgép-építő vállalat (Comac) gyártja, a kínai légitársaság öt darabot rendelt belőle, a többit 2023-ban fogják szállítani, és jövő tavasztól lehet majd utazni is velük. Korábban 815 darab megrendeléséről lehetett tudni, főleg kínai légitársaságoktól, novemberben pedig újabb 300 darabra leadott rendelést jelentett be a Comac, de nem tudni, hogy ezúttal kik vásároltak.

A repülőgépet jelentős csúszásokkal, 14 évnyi tervezés és tesztelés után adták át, és mint a Bloomberg megjegyzi, e késések is szerepet játszhattak abban, hogy egyelőre visszafogott érdeklődés mutatkozik a gépek iránt Kínán kívül. Azt sem tudni még, hogy a gyártó végül havonta hány új darabot tud majd leszállítani.

A most átadott C919-esen 164 ülés van, két fülkében elosztva. Nyolc üléses első osztály is van rajta. A repülőgéptípus a tervek szerint 158 és 192 közötti üléssel szerelhető fel a légitársaságok igényeinek megfelelően.

A China Eastern légitársaság korábban azt közölte, hogy a repülőgép listaára 99 millió dollár volt. Azt nem tudni, hogy a hasonló méretű Airbus 320neo és a Boeing 737 Max gépei jelenleg mennyibe kerülnek, de korábban 111 és 122 millió dolláros árakról lehetett olvasni. A négy legnagyobb kínai légitársaságnak összesen 2200 Airbus- és Boeing-repülője van.

A Bloomberg megjegyzi, hogy a kínai fejlesztés jelentős hír, de azért még komoly kihívást jelent számukra, hogy megtörjék az amerikai és az európai gyártó uralmát. Az Airbus hatalmas rendelést kapott a nyáron Kínából, és a Boeingek is rendkívül felkapottak, igaz, a 737 Max-modelleket még nem engedték vissza a kínai légi forgalomba.

A Comac is rászorult amúgy nyugati vállalatokra, a cikk megjegyzi, hogy többek között a General Electrics és a Honeywell International is beszállítója a cégnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.