Mindent rendben talált a rendőrség a bébi polgármesternél, aki kilakoltatott egy négygyerekes családot a településén, miután megszerezte a házukat

bűnügy
2022 december 09., 07:36
comments 19

A rendőrség megszüntette a nyomozást Brunner Imre bébi polgármester ügyében, aki a Veszprém megyei faluban először egyedüli licitálóként megszerezte egy négygyerekes család házát, majd augusztusban ki is lakoltatta őket onnan.

A 24.hu beszámolója szerint az eset miatt hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás, mivel nem csak etikai, hanem jogi aggályok is felmerültek azzal kapcsolatban, hogy a polgármester a saját településén egy bajba jutott család házát szerezte meg egy végrehajtási eljárás során. A lap emlékeztetett, hogy az árveréseknél a becsértéket az önkormányzat jegyzője által kiadott adó- és értékbizonyítvány alapján állapítják meg, és mivel a jegyző munkáltatója a polgármester, ez felvethet összeférhetetlenségi kérdéseket. Brunner Imre 3 millió forintos kikiáltási áron vitte el a 80 négyzetméteres házat.

Brunner Imre, Béb polgármestere
photo_camera Brunner Imre, Béb polgármestere Fotó: Béb község/Facebook

Az árverési jegyzőkönyv szerint összesen tízmillió forintos tartozás gyülemlett fel. A nyomozást lezáró határozatból az is kiderült, hogy miközben a teljes bébi képviselő-testületet kihallgatták, Brunner Imre polgármestert nem keresték meg a rendőrök. Megállapították azt is, hogy a jegyző a legjobb tudása szerint végezte az értékbecslést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.