Őrizetbe vettek négy EP-közeli politikust, akiket Katar vesztegethetett meg, hogy befolyásolja a parlament döntéseit

eu
2022 december 09., 20:39
comments 9

A gyanú szerint Katar megvesztegetett minimum négy, az Európai Parlamenthez köthető személyt. Az állam az ajándékokért és pénzért - közel hatszázezer euróért - cserébe a parlament döntéseinek befolyásolását várhatta. Hogy tényleg Katar állhat-e a vesztegetés mögött, jelenleg nem világos, a Politico szerint igen, míg a BBC csak meg nem nevezett öböl menti államról ír, mivel nem tudta megerősíteni a Le Soir belga lap állításait.

Az Európai Parlament épülete.
photo_camera Az Európai Parlament épülete. Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

A belga rendőrség 16 brüsszeli helyszínen tartott házkutatást. A nyomozás szerint az állam az EP politikai és gazdasági döntéseit szerette volna befolyásolni. Ezt „nagy összegek kifizetésével és nagy értékű ajándékok felajánlásával tették az Európai Parlamentben jelentős politikai és/vagy stratégiai pozícióval rendelkező harmadik feleknek”.

A Le Soir értesülései szerint az őrizetbe vettek között volt Eva Kaili, az Európai Parlament alelnöke, a Pasok görög szocialista párt - mostanáig - tagja, valamint Luca Visentini, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára.

A letartóztatás december 9-én, a nemzetközi korrupcióellenes napon történt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.