3,2,1……VIDjázz, itt a világ első kávé hozzáadásával készült borkoktélja, a VID!

hirdetés
2022 december 13., 07:18
ad

Mi ez az újdonság, mit kell róla tudni?

Ez az újdonság a világon egyedülálló, kávé felhasználásával készült szénsavval dúsított boralapú ital, mely 6,2 %-os alkohol- és csekély koffeintartalommal rendelkezik, tehát az esti órákban is nyugodt szívvel fogyasztható.

photo_camera Fotó: Kudar Zsolt, Kudar Zsolt/Kudar Zsolt

Honnan jött az ötlet?

Ez már több, mint négy és fél éves sztori és az egész egy bulis este alapozásánál született meg teljesen „véletlenül”. Egy ismerősünk tartott lakásavatót és előtte alapoztunk egy-két palack rose társaságában. Tomi kicsit elálmosodott, így csináltam egy kávét, mely egy különleges pörkölésű dél-amerikai blend volt. A mondás is úgy tartja, hogy lustaság fél egészség, ebben az esetben pedig kreativitás is, hiszen a kávét miután elfogyasztottuk a csészéből a maradék bort már nem új pohárba öntöttük ki - hogy persze ne kelljen annyit mosogatni - hanem a kávés csészébe. Amikor az orrunkhoz emeltük egy tuttifrutti illat ütötte meg az orrunkat és ez volt az a pont, amikor kigyulladt a fejünk fölött a villanykörte. Ízre még nem passzolt az illatához de a következő pár hónapban szépen fokozatosan összeállt a receptúra, majd jött a finomhangolás, ami évekig tartott.

link Forrás

Mit kell tudni Rólatok, alkotókról?

Bátori Tamás és Dürgő Dominik, mi vagyunk az ital megalkotói. Mindkettőnknek más a civil foglalkozása, Tomi a film és média iparban, én (Dominik) pedig a sporttudomány világában dolgozom. Mindketten szeretjük az új dolgokat, akár a gasztronómiában vagy más területeken, éppen ezért kísérletezgetők vagyunk mindketten. Én (Dominik) 34, Tomi 32 évesek vagyunk és négy és fél éve kezdtük az egész projektet. Azóta a VID fejlődésével párhuzamosan folyamatosan képezzük magunkat, hogy a lehető legjobb minőségű legyen a termék, amit kiadunk a kezeink közül.

Milyen a termék fogadtatása?

Az emberek nagyon kíváncsiak rá. Az a tapasztalatunk, hogy ami új, ínyencség, ott győz a kíváncsiság és kóstolnak az emberek. Mi baj történhet, hiszen ott a kávé, amit sokan szeretnek és reggeli rutin. Másrészről ott van a bor, mely szintén tökéletes zárása lehet a napnak akár egy céges rendezvényen vagy romantikus meghitt vacsora alkalmával. Különleges ízkombinációja lehetőséget nyújt, hogy mindenki megtalálja benne kedvenc részét, akár az édes, savanykás vagy kesernyés ízvilágokat favorizálja. A VID készítése során kidolgozott metódus lehetővé teszi, hogy a borban lévő tanninok és a kávéban lévő csersavak tökéletes találkozása harmonikus jelleget kölcsönözzön az italnak, ezáltal állandó minőséget biztosít akkor is, ha a bor és a kávé évjáratonként változik. Úgy gondoljuk elég fogyasztó barát, 100 ml VID 5,4 gramm cukrot tartalmaz, vegán és gluténmentes. A termékünk nem csak új de tudatos is és csak természetes összetevőket használunk fel az előállítás során.

Mennyi munka van egy ilyen folyamatban, hogy a semmiből akartok brandet építeni?

Négy és fél év alatt rengeteg mindenen keresztül mentünk. Nem tudtuk az elején mekkora fába vágtuk a fejszénket, ennél nagyobb nem is lehetett volna. Komoly utat jártunk be már ahhoz is, hogy kereskedelmi forgalomba kerülhessen az ital, hiszen hasonló termék nincsen a piacon. Saját magunk alakítottuk ki a gyártóüzemet, ahová másfél éven keresztül napi rendszerességgel jártunk, általában hajnalig. A befektetett munka mindig kifizetődik és most már látjuk mennyire sokoldalú a termékünk, amiből brandet kívánunk építeni. A mostani formája mellett a jövőben a szépségápolásban, valamint cukrászatban is van létjogosultsága a VIDnek és az italkülönlegességek piacán is számos olyan megoldáson dolgozunk, amellyel sem itthon, sem külföldön nem találkoztak még az emberek. A sör felhasználási módjait és a borfogyasztás kellemes szokásait egyaránt magában hordozza: fogyaszthatjuk jól behűtve kisüveges illetve csapolt formában egy buli, fesztivál alkalmával vagy kellemes pincehideg hőmérsékleten húsokhoz, salátákhoz, desszertekhez is. Alkalmazhatjuk koktélalapként, karakteres ízvilága miatt szimbiózisban van több röviditallal is, azonban nem tolakodó és teljes egészet alkot a belőle készült italokkal. Nagyon sok benne a fantázia!

photo_camera Fotó: Kudar Zsolt, Kudar Zsolt/Kudar Zsolt

Milyen kép van a fejetekben 5 év múlva?

Mielőtt piacra kerültünk volna idén augusztusban az volt előttünk, ha egyszer bemegyünk egy vendéglátóhelyre kérhessünk magunknak egy üveggel vagy csapolt formában egy pohár VIDet és miközben iszogatjuk, lássuk hogy a másik asztalnál is fogyasztják. Hálásak vagyunk érte, hogy ez már megtörtént piacra kerülésünk óta. Természetesen az 5 éves tervben a VID brand kiépítése van az első helyen, emellett szeretnénk sok embernek munkalehetőséget biztosítani, gyártókapacitásunkat növelni, idővel nemzetközi piacra is lépni. A VID azzal az értékkódexxel született, hogy egy jó életérzést adjunk az embereknek, több minőségi időt tölthessenek egymással és törődjenek emberi kapcsolataikkal a VID társaságában. Örömmel látjuk, hogy amit megalkottunk sikere van a vásárlók körében és szívesen fogyasztják!

Hol lehet beszerezni a VIDet?

Az ország számos pontján jelen vagyunk már, Hévíz, Balatonfüred, Budapest, Dunakeszi, Gyöngyös, Szeged, Debrecen, Eger, Egerszalók. Emellett www.drinkvid.me oldalunkon bármikor, bárki hozzáférhet testreszabottan különböző mennyiségben.