A Templom-hegyre vezetett első útja az új izraeli kormány szélsőjobboldali miniszterének

külföld
2023 január 03., 09:20
comments 4

A palesztinok elítélték, és példa nélküli provokációnak nevezték, hogy az új izraeli kormány szélsőjobboldali minisztere, a nemzetbiztonságért felelős Itamar Ben-Gvir első hivatalos szereplése során Jeruzsálem vitatott hovatartozású, a zsidó és az iszlám vallás számára is komoly jelentőséggel bíró helyszínét kereste fel, írja a BBC.

Itamar Ben-Gvir izareli nemzetbiztonsági miniszter Jeruzsálemben 2022. december 30-án.
photo_camera Ben-Gvir múlt héten, Jeruzsálemben Fotó: Menahem Kahana/AFP

Ben-Gvir rendőrök gyűrűjében sétált egyet a Templom-hegyen, ami a zsidóság és az iszlám számára is kiemelt fontosságú történeti helyszín, és amelynek státusza régóta viták tárgya. Az Al-Aksza-mecsetnek is otthont adó építménybe jelenleg zsidók és nem muszlimok is ellátogathatnak, de a megállapodások értelmében nem imádkozhatnak ott. A palesztinok ugyanakkor attól tartanak, hogy az izraeli kormány látogatása jelzés arra, hogy hamarosan véget érthet ez a rendkívül érzékeny status quo. A Templom-hegy kitüntett szerepéről, illetve erről a status quóról még 2015-ben írtunk hosszabban.

Benjamin Netanjahu ugyanis az eddigi legjobboldalibb, fundamentalistább és arabellenes kormánya élén tudott visszatérni a hatalomba, és világszerte sokan attól tartanak, hogy az új kormány kifejezetten szítani fogja majd a konfliktust a palesztinokkal szemben, még ha Netanjahu azt is állította, hogy szó sincs ilyesmiről.

Az új kormány által közzétett első dokumentumból az is kiderült, hogy úgy tekintik, a zsidó embereknek kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen joga van Izrael földjei felett, és ez Ciszjordániára is vonatkozik, ahol a tervek szerint további telepeket fognak létesíteni. Ciszjordánia 1967-es elfoglalása óta Izrael mintegy 140 telepet épített a területen, ahol jelenleg 600 ezer zsidó élhet. A telepeket a nemzetközi közösség jelentős része nem tekinti legitimnek, ez állandó diplomáciai viták tárgya az izraeli kormányok és külföldi országok között.

Emellett van még további 100 kisebb telep, melyeket az izraeli kormány engedélye nélkül hoztak létre Ciszjordániában a megelőző időszakban, és az ultranacionalista-cionista koalíciós partnerekkel való megállapodás során Netanjahu vállalta, hogy a kormány ezeket visszamenőleg el fogja ismerni. Netanjahu emellett Ciszjordánia teljes annektálását is belengette, bár rutinosan ehhez nem kötött konkrét időpontot. Egy ilyen lépés alighanem komoly felháborodást váltana ki Izrael nyugati és arab szövetségesei körében, teszi hozzá a BBC.

Az új kormánynak két korábbi telepes is a tagja lesz, egyikük, Ben-Gvir korábban már került bíróság elé rasszizmus miatt, és elítélték azért is, mert terrorszervezetet támogatott. Ő mostantól a rendőrségért felelős nemzetbiztonsági miniszter lesz majd.

De nem csak az arabokkal szemben ígér másmilyen hozzáállást az új kormány, melynek miniszterhelyettesként szintén tagja az ismerten homofób és nőgyűlölő Avi Maoz is, aki többek között a jeruzsálemi Pride betiltását, a nők hadseregen belüli egyenlő jogainak kurtítását és az Izraelbe érkező zsidó bevándorlás szigorítását követelte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.