Japán vagyok, mondta a fehér olasz-ír-amerikai Gwen Stefani, és nem értette, hogy mi ezzel a probléma

KULTÚRA
január 12., 10:29

„Japán vagyok, és nem is tudtam róla!” Ezt az énekes Gwen Stefani mondta egy interjúban, felidézve az időszakot, amikor felnőttként végre eljutott Japánba. A probléma ezzel mindössze annyi, hogy az ír-amerikai és olasz-amerikai felmenőkkel rendelkező Gwen Stefani nem japán. A megállapításra pedig, hogy japán, nem azért jutott, mert csinált egy DNS-tesztet, és megtalálta a japán őseit, egyszerűen csak – elmondása szerint – annyira vonzódik a japán kultúrához, oly mértékben magáénak érzi azt, hogy többször is kijelentheti, hogy ő japán.

Ezzel vége is lehetne ennek a hírnek, de érdemes itt maradni, és megtudni egy picit többet az egykori No Doubt énekesének japán vonzalmáról, illetve leginkább arról, miért erősen problémás az, hogy ilyen kijelentéseket tett.

Az énekes 2004-ben megjelent Love. Angel. Music. Baby. című albumával kezdődött Gwen Stefani Harajuku-korszaka (Harajuku egy városrész Tokióban), majd azzal folytatódott, hogy 2008-ban piacra dobta Harajuku Lovers néven a parfümjeit, ami miatt már akkor is többen vádolták azzal, hogy kisajátítja ezt a japán szubkultúrát. Az akkor megjelent öt parfüm öt alakot ábrázolt: Gwen Stefanit és a négy japán, illetve japán-amerikai táncosáról mintázott figurát, akik a Love, Angel, Music és Baby neveket kapták.

Stefanit most az Allure-nek adott interjújában kérdezték – az egyébként új sminkmárkája megjelenése apropóján – arról, hogy mit tanult a Harajuku-korszakából, az énekesnőből pedig ezután szaladt ki többször is a fent említett kijelentése, hogy japánnak tartja magát, és hogy úgy érzi, ez teljesen okés.

Azzal kezdte a magyarázatot, hogy olasz-amerikai származású apja 18 évig dolgozott a Yamahának, és ingázott az Egyesült Államok és Japán között. Elmondása szerint emiatt már alapból nagy hatással volt rá Japán. „Gazdag hagyományokkal rendelkező kultúra volt, ami mégis futurisztikus, nagy figyelmet fordít a művészetre, a részletekre és a fegyelemre, ami lenyűgöző számomra” – magyarázta, majd arról, hogy miután felnőttként eljutott Japánba, Tokión belül pedig Harajukuba, úgy fogalmazott most az Allure-nak: „Azt mondtam, »Istenem, japán vagyok, és nem is tudtam róla«. Az vagyok, érted?” Ezután kijelentette, hogy „nagy rajongója” a japán kultúrának, majd megvédte magát az őt ért vádakkal és ellenérzésekkel szemben, amelyeket a Harajuku-korszaka miatt kapott. „Ha azért kritizálnak, mert rajongója vagyok valami gyönyörű dolognak, és azt megosztom, akkor az, azt hiszem, nem valami helyes. A kreativitás gyönyörű időszaka volt... A Harajuku-kultúra és az amerikai kultúra közötti pingpongmeccs időszaka. Nem kellene, hogy baj legyen, ha más kultúrák inspirálnak minket, mert ha ezt nem engedjük, az megosztja az embereket, nem igaz?”

photo_camera Gwen Stefani 2015-ben Fotó: FRAZER HARRISON/Getty Images via AFP

A Stefanival készült interjút egyáltalán nem mellékesen egy filippínó-amerikai újságíró készítette, aki a cikkében úgy fogalmazott, 2008-ban, Stefani Harakuju inspirálta parfümjeinek megjelenése idején első generációs, New Jerseyben élő filippínó-amerikai tinédzserként ki volt éhezve az ázsiaiak popkultúrában való megjelenésére, és könyörgött az anyjának, hogy megkaphassa a parfümök egyikét, de nem vették meg, mert túl drága volt.

„Kétségbeesetten akartam azt a parfümöt, mert úgy éreztem, olyannak láttat engem, amilyennek addig sosem láthattam magamat a divatban, a szépségiparban vagy a mainstream médiában és marketingben. Őszintén szólva soha nem kérdőjeleztem meg, és nem is igazán vettem észre, hogy az ázsiai reprezentáció mögött álló nő fehér volt” – írta Jesa Marie Calaor, hozzátéve, felnőttként már egészen máshogy látja mindezt.

Calaor beszámolója szerint Stefani az interjú során „kétszer is azt állította, hogy japán, egyszer pedig azt, hogy »egy kicsit Orange County-i lány, egy kicsit japán lány, egy kicsit angol lány«.” A cikk szerint Stefani sajtósa másnap felkereste az újságírót, jelezve, hogy „félreértette, amit Stefani közvetíteni próbált”. Az Allure később kereste Stefani csapatát, hogy nyilatkozzanak, vagy tisztázzák az énekes megjegyzéseit, de sem erre nem voltak hajlandóak, sem arra, hogy részt vegyen egy utólagos interjúban.

Hogy még ennél is teljesebb legyen a kép, Stefani az interjúban arról is beszélt, hogy nemcsak a japán kultúrával, hanem a spanyol és a latin-amerikai kultúrával is azonosul, mivel a kaliforniai Anaheimben nőtt fel. „A zene, a lányok sminkje, a ruhák, amiket viseltek, ez volt az identitásom. Akkor is, ha olasz-amerikai vagyok, ír vagy bármilyen korcs. Ez lettem, mert ezek voltak az én népem.”

„Ahogy Stefani, úgy én sem vagyok japán. De Amerikában élő ázsiai nő vagyok, ami kijózanító realitásokkal jár az ázsiai-amerikaiak elleni gyűlölet idején. Olyan nő vagyok, akit rasszista jelzőkkel illettek a külseje miatt, aki féltette az apja biztonságát, amikor vele utazott a New York-i metrón, és aki forrt a dühtől, amikor a nagyszüleit megtámadták és megölték, mert ázsiaiak voltak. Irigylem azokat, akik képesek azt mondani magukról, hogy ennek a vibráló, kreatív közösségnek a tagjai, de elkerülik azt a részt, amely már fájdalmas vagy ijesztő lehet” – írta Calaor, hozzátéve, hogy 32 percig beszélgetett Stefanival, aki ez idő alatt többször is elmondta, hogy japán. Leírta, hogy az interjú készítésekor jelen volt az Allure közösségi médiáért felelős – nem mellékesen ázsiai és latin-amerikai – munkatársa is, akivel az interjú után azt kérdezgették egymástól, előfordulhat-e, hogy Gwen Stefani csak rosszul fogalmazott, hogy nem szó szerint értette, esetleg nem tudta, mit mond.

Calaor úgy összegezte, nem hiszi, hogy Stefani rosszindulatú lenne, vagy bántó szándékkal tette volna ezeket a kijelentéseket, „de a szavaknak nem kell bántó szándékúnak lenniük ahhoz, hogy esetlegesen kárt okozzanak”, mert ő és kollégája „nyugtalanul” távoztak az interjú után.

A Calaor által a témában megkérdezett – szintén ázsiai – terapeuta, Angela Nguyen úgy fogalmazott, szerinte „a tudatosság hiánya jogos ok, de nem hiszi, hogy ez érvényes kifogás”. „Egy fehér embernek nem kell szembenéznie azzal a rasszizmussal, előítélettel vagy diszkriminációval, amivel egy japán vagy mexikói embernek szembe kell néznie. Ők csak felveszik ennek a kultúrának a darabkáit, mintegy jelmezként” – mondta Nguyen, hozzátéve, hogy az ázsiai-amerikaiaknak „identitásuk minden aspektusáért meg kellett küzdeniük”.

„Meg kellett küzdenünk azért, hogy beszélhessük a nyelvünket otthon és máshol, hogy azt mondhassuk, jók az ételeink. Ezek után azt látni, hogy az emberek leegyszerűsítve festenek le minket, nagyon fájdalmas érzés.” 2020 márciusa és 2022 márciusa között az Egyesült Államokban 11 467 ázsiaiakkal szemben elkövetett gyűlölet-bűncselekményt jelentettek. Ebből 917-et japánok ellen követtek el. Calaor a cikkében azt írja, hogy bár Stefani gyakran beszélt arról, mennyire szereti és nagyra értékeli a japán kultúrát, az ázsiai-amerikaiak elleni gyűlölethullámmal kapcsolatban nem fejezte ki nyilvánosan a felháborodását.